Borsodban
Zöldségszállítmányt foglaltak le Büttös és Buzica között
Büttös és Buzica települések között egy rutinellenőrzésen állítottak meg a pénzügyőrök egy láthatóan túlterhelt mikrobuszt.
2015.09.15 11:27MTI
Két tonna zöldséget foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a szállítmányt megsemmisítik, mivel annak eredete bizonytalan - közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám és Pénzügyi Főigazgatóságának sajtóreferense kedden.
Varga Zoltán arról tájékoztatott, hogy a magyar-szlovák határ közelében, Büttös és Buzica települések között egy rutinellenőrzésen állítottak meg a pénzügyőrök egy láthatóan túlterhelt mikrobuszt.
Az autó raktere tele volt zöldségekkel; paradicsommal, zellerrel, káposztával, céklával, hagymával, karalábéval és répával. A szállítmányt nem jelentették be az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerbe (ekáer), és a gépkocsivezető az áru eredetét igazoló dokumentumokat sem tudott bemutatni. Emellett az ellenőrzésen kiderült: a gépjárművezető feketén dolgozott a fuvarozó cégnél.
A pénzügyőrök értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik kockázatosnak ítélték meg a szállítmányt és elrendelték annak megsemmisítését - tette hozzá Varga Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06