Onlinepóráz
A vállalkozások számlázását is beköthetik a NAV-hoz
Tavaly több mint háromszázmilliárd forinttal emelkedett a közkasszába forgalmi adó címén befolyt összeg, a növekmény legalább fele, 180-190 milliárd forint az online gépek használatának előírásából és ezzel a feketegazdaság visszaszorításából származhatott.
2015.07.31 11:16ma.huTöbb száz milliárdos bevételt hoztak eddig az utóbbi időszak feketegazdaság elleni intézkedései - ezt a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkára mondta a Napi Gazdaságnak.
Pankucsi Zoltán a napilap pénteki számában megjelent írás szerint jelezte: a kormányzat már dolgozik azon, hogy be lehessen kötni a cégek számlázórendszereit is az adóhivatalhoz. A helyettes államtitkár szerint a módszer lehetővé tenné a csalások legtöbbjének felszámolását. Szavaiból kiderült: az adózás rendjét meghatározó mostani jogszabályt január elsején egy másik váltja fel, az új törvény alapvető változásokat hoz majd. Az adóhivatal a jövőben éles különbséget tehet a kötelezettségeknek mindenkor időben és rendben eleget tevő adófizetők és a notórius mulasztók, a csalók között. Előbbi csoport kellő tájékoztatásra, előzékeny segítségre és megfelelő együttműködésre számíthat a hivatal részéről, az utóbbi kategóriákhoz tartozók viszont a mostaninál is szigorúbb fellépéssel kalkulálhatnak - közölte.
Felidézte azt is, hogy az adóhivatallal elektronikus kapcsolatban álló kasszák 2013 második felében jelentek meg a hazai vállalkozások pultjain, az átállás 2014 szeptemberére fejeződött be. Tavaly - az uniós eredményszemléletű adatok alapján - több mint háromszázmilliárd forinttal emelkedett a közkasszába forgalmi adó címén befolyt összeg, a növekmény legalább fele, 180-190 milliárd forint az online gépek használatának előírásából és ezzel a feketegazdaság visszaszorításából származhatott - mondta a Pankucsi Zoltán. A tisztulást idén tovább fokozhatja, hogy az év eleje óta üzemel a közúti áruszállítást ellenőrző rendszer, vagyis az ekáer.
A helyettes államtitkár az étel- és italautomaták piacáról szólva emlékeztetett: a készülékeket - a törvény előírása nyomán - az év elején be kellett jelenteni az adóhivatalhoz. Az adminisztráció következtében - szakmai becslés szerint - több ezer gép tűnt el a különféle intézmények, üzletek, munkahelyek folyosóiról, ennek oka nem egyszer az volt, hogy az adott berendezéseket addig feketén működtették, s az érintettek féltek a lebukástól. A következő lépés az lesz, hogy ezekbe a gépekbe is olyan egység kerül, amely összeköti az automatákat az adóhatóság adatbázisaival - közölte Pankucsi Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


