Kasza
MSZP: 150 milliárd forintot "kaszált" a MET a gázkereskedelemmel
Az MSZP számításai szerint a MET Zrt. 150 milliárd forintot "kaszált" a kormány által jogszabályban biztosított gázkereskedelmi rendszerrel, miközben 4,1 milliárd forint volt a magyar állam haszna.
2015.06.22 12:03MTITóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, mindent megtesznek azért, hogy ez a 2011 és 2014 között megszerzett pénz visszakerüljön a magyar emberekhez. A magyar jogi lehetőségek korlátozott volta miatt vizsgálják annak lehetőségét, hogy tiltott állami támogatás miatt az Európai Bizottsághoz fordulnak, és így szerzik vissza a hasznot a cégtől - jelezte.
Elmondta, a kormány a rezsicsökkentés által havi 3000 forinttal "eltakarta" az emberek szemét, holott ezen felül további 10 százalékkal is lehetett volna csökkenteni a gáz és a távhő árát. Hozzátette: számításait az MVM Partner Zrt. által egy per után kiadott közérdekű adatok alapján végezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


