NAV
Nem lesz dohány a debreceni dohányból
Illegálisan működő dohányüzemet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Debrecenben.
2015.05.28 12:06MTIA NAV sajtóreferense, Jánvári Regina elmondta: május 19-én, a pénzügyi nyomozók és járőrök rajtaütésekor javában folyt az adózatlan jövedéki termék nagyüzemi gyártása, az ott tartózkodók a szárított dohánylevelek darabolását és kiszerelését végezték.
Az összehangolt akcióval 72 millió forint értékű, 3 tonnányi dohány feketepiaci terítését sikerült megakadályozni - összegezte a sajtóreferens.
Az ügy részleteiről kiderült: az illegális dohánygyár Debrecen külterületén működött. A tettenérés pillanatában az elhagyott gazdasági épületben négyen dolgoztak, ők a dohánylevelek darabolását, kiszerelését, mérlegelését, csomagolását végezték. A munkások a telephely tulajdonosáról nem tudtak semmilyen információt adni.
A pénzügyőrök a dohányleveleket és a berendezést lefoglalták, majd büntetőeljárást indítottak költségvetési csalás és jövedékkel való visszaélés elősegítése miatt.
Jánvári Regina elmondta, hogy a lefoglalt dohány feketepiaci értékesítése 42 millió forint bevételkiesést jelentett volna a költségvetésben.
Az elkövetők öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak - tette hozzá
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


