Átvizsgálták az ügyet
Hústermékeket forgalmazó áfacsaló cégek ügyében indított nyomozást a NAV
Az ekáer-csoport pénzügyőrei egy éjszakai ellenőrzésen egy több mint 21 mázsa csirkehúst Győrbe szállító tehergépkocsit állítottak meg az M1-es autópályán.
2015.05.17 10:55MTIHústermékeket forgalmazó magyar és szlovák áfacsaló cégláncolat ügyében indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság vasárnapi közlése szerint egy gyanús csirkehússzállítmány ellenőrzése után indítottak nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt.
A NAV MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az úgynevezett elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) csoport pénzügyőrei egy éjszakai ellenőrzésen egy több mint 21 mázsa csirkehúst Győrbe szállító tehergépkocsit állítottak meg az M1-es autópályán.
A lerakodási helyként megjelölt győri hűtőházban az adóellenőrök megvizsgálták a hússzállítmányok beszerzési dokumentumait, amelyekből kiderült, hogy a feladó cég egy harmadik szereplőtől szerezte be az árut. Utóbbi két társaság az év eleji megalakulása óta semmilyen bevallást nem nyújtott be, adózási kötelezettségeinek nem tett eleget.
A gyanús körülmények miatt a NAV megkezdte mindhárom cég utólagos adóellenőrzését. Emellett a pénzügyi nyomozók az ország több pontján, tizenhárom helyszínen, a cégek telephelyein, és az ügyvezetők lakóhelyein tartottak házkutatásokat.
A harmadik cég - amelynek nevében a húst Szlovákiából behozták - ügyvezetőjének címén már a szerény lakóhelyi körülményeiből is sejteni lehetett, hogy strómanról van szó, aki a cég ügyeit nem ismeri, és pénzért vállalta a cég "működtetését" - írták.
Az ügyvezető elmondta, megbízói havi százezer forintot ígértek neki, feladata pedig bankszámla nyitása és egy kétmillió forintról szóló áfás számla kiállítása volt.
A NAV tájékoztatása szerint a lefoglalt számlák alapján két hónap alatt mintegy 36 millió forint értékben történt árumozgás a cégek között, anélkül, hogy az adót befizették volna.
A január 1-jével bevezetett ekáer lényege, hogy nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja, mivel a szállítással kapcsolatos adatokat egy központi elektronikus rendszerben még a fuvarozás előtt rögzíteni kell.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


