Magánszemélyek és cégek
Egyre nagyobb összegek miatt perlik az adóhivatalt
A pereskedésre tavaly legtöbbször az általános forgalmi adót érintően került sor, bírósági felülvizsgálatot a magánszemélyek is gyakran kérték, főként a vagyonosodási vizsgálatok megállapításai miatt.
2015.04.02 07:56MTIEgyre nagyobb összegek miatt perlik be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) a magánszemélyek és cégek, a tavalyi bírósági ügyek már majdnem nyolcvanmilliárdról szóltak - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
A lap szerint a pereskedésre tavaly legtöbbször az általános forgalmi adót érintően került sor, bírósági felülvizsgálatot a magánszemélyek is gyakran kérték, főként a vagyonosodási vizsgálatok megállapításai miatt. Ezek mellett sokszor az adta a jogvita alapját, hogy az illeték kiszabásánál a hatóság - az ügyfél szerint - helytelenül állapította meg az ingatlan forgalmi értékét.
Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak elmondta, hogy az elmúlt évben emelkedett a hatóság pernyertességi mutatója. Megjegyezte: korábban általában az ügyek 72 százalékában fogadta el a bíróság a hatóság érveit, tavaly ez az arány 76,8 százalék volt.
A NAV évről-évre nagyjából hárommillió döntést hoz, ezek mindössze 0,1 százaléka jut el az ítélkező fórumok elé - fűzte hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


