Több mint 100 büntetőeljárásban indult nyomozás
300 millió forint értékű hamis terméket foglaltak le március elejéig
És több mint 100 büntetőeljárásban indult nyomozás, amelyekben mintegy 900 millió forint okozott kárt állapítottak meg.
2015.03.23 07:40MTITöbb mint háromszázmillió forint értékben foglalt le hamis termékeket az idén március elejéig az adóhatóság szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmények miatt, és további hétmillió forintnyit szabálysértési eljárásban - írta a Napi Gazdaság.
A lap hétfői számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése alapján azt írták, márciusig több mint 100 büntetőeljárásban indult nyomozás, amelyekben mintegy 900 millió forint okozott kárt állapítottak meg.
Tavaly egész évben 760-nál is több ügy zajlott szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmények miatt, ezekben a NAV hétszázmillió forint feletti értékben foglalt le különféle árucikkeket, amit a szabálysértések kapcsán lefoglalt termékek értéke még 340 millió forinttal toldott meg.
A bűncselekményekben az elkövetők durván ötmilliárd forintnyi kárt okoztak, pedig 2013-ban ugyanez nem érte el a hárommilliárd forintot (igaz, az akkor lefoglalt termékek ára 1,2 milliárd forintra rúgott).
A hamis termékek esetében főként iparjogvédelmi jogok megsértése, az áru hamis megjelölése, illetve versenytárs utánzása miatt indult nyomozás.
Az ilyen termékek leggyakrabban a Távol-Keletről, elsősorban Kínából és Vietnamból érkeznek Magyarországra, jellemzően Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül. Magyarországon a csomagolás mellett a hamis márkajelzések felhelyezését és a címkézést végzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


