Miskolc környékén
Alumíniumtömbökkel csalták el a milliárdos áfát
A Miskolc környéki elkövetők olyan fiktív láncolatot működtettek, amelyben létező, de valós tevékenységet nem folytató szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak.
2014.12.05 11:23MTI
Több mint másfél milliárd forint kárt okozott egy fémkereskedelemmel foglalkozó borsodi bűnszervezet, amelyre a napokban csapott le a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) - tájékoztatott a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Kovács Dorina közölte: a társaság tagjai alumíniumtömböket szereztek be Szlovákiából és Csehországból úgy, hogy az áru után nem fizették meg az általános forgalmi adót.
A bűnszervezetre azonos időben, több mint negyven helyszínen száz pénzügyi nyomozó és pénzügyőr csapott le.
A Miskolc környéki elkövetők olyan fiktív láncolatot működtettek, amelyben létező, de valós tevékenységet nem folytató szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak - ismertette a részleteket. A külföldről behozott alumíniumtömböket ténylegesen az elkövetők cégeinek telephelyén raktározták. Az árut ugyanakkor papíron a közbeiktatott szlovák és magyar cégeken keresztül átfutatták, pedig "az fizikálisan sosem volt a birtokukban" - tette hozzá.
Mivel az első magyarországi beszerzést végző cégnek kellene a külföldi behozatal után az áfát megfizetnie, és ezt a fiktív cégek nem tették meg, a költségvetésnek több mint másfél milliárd forint kárt okozott a bűnszervezet.
Tízmillió forint készpénzt, tizennégy nagy értékű autót és nyolc ingatlant vettek zár alá, valamint zárolták a bűnszervezethez köthető bankszámlákat is.
A pénzügyi nyomozók négy férfit és két nőt őrizetbe vettek, gyanúsítottként hallgatták ki őket bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat - ismertette a sajtóreferens.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


