Hoppá!
Adóelkerüléssel vádolja az Amazont az EB
Az online kiskereskedelmi óriás és Luxemburg megállapodása uniós szabályokat sérthet.
2014.10.08 08:27ma.huA Reuters kedden jelentette, hogy az Európai Bizottság (EB) vizsgálatot indított az Amazon ellen. Az EB illetékesei szerint a cég és a luxemburgi kormány között létrejött „adóminimalizálási megállapodás” Európai Uniós jogszabályokat sérthet.
Az elmúlt években európai és amerikai hatóságok több multinacionális nagyvállalat ellen is vizsgálatot indítottak, mert úgy látják, hogy egyes állami szervezetekkel kötött, formailag teljesen törvényes megállapodásaik sok esetben csak az adóelkerülést szolgálják.
A bírálók szerint ezeknek az ügyleteknek a révén a cégek dollármilliókat takarítanak meg – de sajnos az egyszerű adófizetők terhére. Az EB most azt vizsgálja, hogy Luxemburg megsértettee az EUtagállamokra vonatkozó szabályozást, amikor lehetővé tette az Amazon számára, hogy szinte teljesen adómentesen működjön Európában.
A webóriás valamennyi értékesítését egy Luxemburgban bejegyzett vállalaton keresztül bonyolítja. Annak ellenére, hogy évente közel 14 milliárd dollár értékben adnak el különféle termékeket, a cég legnagyobb európai leányvállalata, az Amazon EU Sarl, csak minimális nyereség után adózik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


