Infláció
A fogyasztói árak lassú növekedésére számítanak az elemzők
A következő hónapokban is lassú maradhat a fogyasztói árak emelkedése, de az év végére gyorsulhat az infláció, az elemzők jövőre már jelentősebb drágulásra számítanak.
2014.08.12 11:11MTIGabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője kiemelte, hogy a várt 0,1 százalékos csökkenés helyett 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júliusban a júniusi 0,3 százalékos esés után. Az előző hónaphoz képest a várt stagnálás helyett 0,2 százalékkal nőttek az árak, elsősorban az üzemanyagok és a szolgáltatások jelentős drágulása miatt. Éves átlagban azonban 0,1 százalék körül maradhat az infláció, jövőre viszont már jelentősebb drágulás jöhet - írta elemzésében a szakember.
Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: nem fenyegeti Magyarországot a gazdasági szempontból számos veszélyt rejtő deflációs környezet kialakulása, miután az energia- és élelmiszeráraktól megtisztított, és így kevesebb torzító tényezőt tartalmazó havi maginfláció 0,2 százalékos, az éves pedig 2,6 százalékos volt. A szakember szerint a jövő év végére már a nyers inflációs mutató is a 3 százalékos szint közelébe emelkedhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


