NAV
124 millió forintot osztottak ki - utalványok helyett készpénzben
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint az utalvány akkor adómentes, ha megállapítható, hogy mely termékre, szolgáltatásra használható fel.
2014.08.10 11:08MTI
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 33 ellenőrzést folytatott le az elmúlt években adómentes utalványok felhasználásával kapcsolatban, a 20 utólagos vizsgálat során 124 millió 688 ezer forint nettó adókülönbözetet állapított meg.
Az adóhivatal előtt nem ismeretlen, hogy vannak, akik az adómentes utalványok készpénzre váltásával igyekeznek elkerülni az adófizetést - írták. A korábbi években ezért többször vizsgálták utólag az utalványok felhasználását.
Az egyik ellenőrzés során például kiderült, hogy a forgalmazó által kibocsátott utalványokat megvásárló társaságok úgy próbálták minimalizálni adókötelezettségüket, hogy alkalmazottaiknak a bejelentett jövedelmük fölötti összegeket utalvány formájában fizették ki. Az alkalmazottak még a kiosztás napján, foglalkoztatójuk tudtával, az általa biztosított helyiségben készpénzre váltották az utalványokat a kibocsátónál. Mivel a vizsgált időszakban hatályos jogszabályok nem adtak lehetőséget az utalványok készpénzre váltására, és mivel mindez a munkáltató "közreműködésével" zajlott, a NAV adókülönbözetet állapított meg a munkáltató terhére.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint az utalvány akkor adómentes, ha megállapítható, hogy mely termékre, szolgáltatásra használható fel, továbbá, ha az utalvány nem visszaváltható. Vagyis nem szabályos, ha a kibocsátó társaság az adómentesen adható utalványt olyan feltételekkel értékesíti a munkáltatónak, hogy a munkavállalók nála közvetlenül készpénzre válthatják vagy adóköteles utalványra cserélhetik. Ilyenkor a munkáltató nem fizeti meg a közterheket a juttatás után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


