2500 bírósági eljárás indult tavaly
Az adóperek háromnegyede a NAV javára dől el
Tavaly a NAV elsőfokú hatósági eljárásban több mint 2 millió 700 ezer határozatot adott ki, az ezek kapcsán indult bírósági ügyek száma csupán 2500.
2014.06.20 15:27MTIA tavalyi perek 72 százalékában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) javára született kedvező döntés - reagált az adóhatóság azon állításokra, melyek szerint érdemes az adóhivatal határozatait peres úton megtámadni.
Tavaly a NAV elsőfokú hatósági eljárásban több mint 2 millió 700 ezer határozatot adott ki, az ezek kapcsán indult bírósági ügyek száma csupán 2500. Az adózók tehát a NAV határozatait elenyésző számban, mindössze 0,1 százalékban támadják meg a bíróságokon.
Természetesen a NAV valamennyi másodfokon jogerőre emelkedett érdemi határozata ellen bírósághoz lehet fordulni - közölte az adóhatóság az MTI-vel.
A globális adótanácsadó cég, a Ryan csütörtöki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy nőtt az adózók tudatossága, egyre eredményesebbek a jogérvényesítésben és a közeljövőben várhatóan egyre többen mennek majd bíróságra adójogi vitáikkal.
Nem csak a lezárult adójogi perek száma emelkedett tavaly a megelőző évekhez képest, de az adózók számára kedvező eredménnyel záruló esetek aránya is nőtt - írta a tanácsadó cég.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


