Október végéig tájékoztatnak

APEH: változások a folyószámla- és pótlékértesítők kiküldésében

Az idén jelentősen változik a folyószámla kivonat és a késedelmi pótlékról szóló értesítők kiküldésének rendje: az adóhatóságnak egységesen október 31-éig kell tájékoztatnia az érintett adózókat arról, ha folyószámlájukon 2007. december 31-én 1.000 forintot meghaladó tartozás vagy túlfizetés volt, illetve, ha az APEH a tavalyi évre késedelmi pótlékot számított fel.

2008.08.08 16:04MTI

Balázs Eszter Ágnes, az APEH adóügyi főosztályának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a magánszemélyek korábban augusztus 31-éig, 100 forintos differencia esetén kaptak folyószámla kivonatot. Az idei évtől új szabály az is, hogy a bevallásukat elektronikus úton teljesítő adózóknak nem kell papíralapú értesítést küldeni, ők az elektronikus tárhelyükre kapnak üzenetet. 

Azon adózók tehát, akiknél az egyenleg értéke nem haladja meg legalább egy adónemben az 1.000 forintot, és a tavalyi évre késedelmi pótlékot sem kell fizetniük, nem kapnak majd értesítést. Akiknek a folyószámlája 2007. december 31-én valamennyi adónemben rendezett volt, de tartozásukat késedelmesen fizették meg, ennek felszámításáról folyószámla kivonat és pótlékértesítő útján értesülnek. 

Az 1.000 forint feletti egyenleggel rendelkező, de késedelmi pótlék fizetésére nem kötelezett adózóknak pedig csak folyószámla kivonatot küldenek. A papíralapú kivonatokat és a pótlékértesítőket a gazdálkodók részére augusztus 11-19. között, az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek részére augusztus 21. és október 31. között folyamatosan postázza az adóhivatal. 

Az elektronikus bevallók közül azok, akikre nem róttak ki késedelmi pótlékot, szeptember 1-5. között, akiknek pedig fizetési kötelezettségük van, szeptember 15-30. között kapnak elektronikus tárhelyükre értesítést. A főosztályvezető elmondta: két év alatt jelentősen nőtt az APEH által nyilvántartott folyószámlák száma, a 2006. évi közel 7,126 millióról 2008-ra közel 8,199 millióra. Ezen belül a gazdálkodóké mintegy 841 ezerről közel 917 ezerre, az egyéni vállalkozóké és magánszemélyeké pedig mintegy 6,285 millióról több mint 7,282 millióra emelkedett, amiben egyebek mellett szerepet játszott, hogy az illetékügyek is az adóhatósághoz kerültek. Összesen 2,05 millió adózó - a gazdálkodók mintegy fele, a magánszemélyek közül pedig minden ötödik - kap majd az idén kivonatot, illetve pótlékértesítőt (beleértve az elektronikus bevallókat is). 

A 2,05 millió értesítésből 1,235 millió lesz papír alapú, 815 ezer darabot e-mail-ben továbbítanak. A gazdálkodóknak az idén már csak 11,8 százaléka kap papír alapú kivonatot, az egyéni vállalkozók és magánszemélyek körében azonban még 74,5 százalék. Ha mindenki papíron kapna értesítést, a legnagyobb terjedelmű kivonat 320 oldalas lenne - mondta Balázs Eszter Ágnes. 

A késedelmi pótlékok által érintettek száma a tavalyi 692 ezerről 1,124 millióra nőtt (az idei szám tartalmazza a nettó és a magánnyugdíjpénztári késedelmi pótlékokkal érintetteket is). A megbírságoltak száma főleg az egyéni vállalkozók és magánszemélyek körében nőtt - a tavalyi 467 ezerről 880 ezerre -, a vállalkozói körben érintettek száma 225 ezerről 244 ezerre emelkedett. Az idén kivonatot, illetve értesítést kapó gazdálkodók 52,3 százalékának és a magánszemélyek, valamint egyéni vállalkozók 55,5 százalékának kell pótlékot fizetnie.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.