Válságadó után ezt is elfogadták
Visszavonulót fújt az EB a telefonadó ügyében
A telekommunikációs szektorra kivetett válságadó után most a telefonadó ügyében indított keresetét is visszavonta az Európai Bíróságon az Európai Bizottság Magyarország ellen.
2013.09.26 18:57MTIRyan Heath, a digitális területért felelős biztos, Neelie Kroes szóvivője a döntést azzal indokolta, hogy júniusban a bíróság úgy határozott, hogy a Franciaországban 2009-ben a távközlési szektorra kivetett adó sem ütközik uniós jogba, konkrétan az engedélyezési irányelvbe, ezért ez ehhez hasonló adókkal kapcsolatos kifogásait, amelyeket ugyanerre az irányelvre hivatkozva indított Brüsszel, most sorban mind visszavonja a bizottság. Ezért állították le a Magyarországon a távközlési szektorra kivetett különadó, válságadó ügyében indított eljárást is.
Az úgynevezett engedélyezési irányelvnek a bizottság által hivatkozott cikke azt mondja ki, hogy a kifejezetten a távközlési szektorra kivetett igazgatási díjakat csak a szektor irányítására és szabályozására lehet fordítani, azok az országok, amelyek ellen emiatt a bizottság eljárást kezdeményezett, pedig nem erre fordítják az ebből származó bevételeket, hanem az egyszerűen befolyik a büdzsébe.
Magyarország az eljárásban azzal érvelt, hogy az adó nem igazgatási illeték, ezért arra ez a cikk nem vonatkozik. A Franciaország ellen indított eljárást lezáró ítélet azt mondta ki, hogy a távközlési szektorra kivetett adó nem sért uniós jogot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


