Nagykanizsán járt a Nébih
1,4 tonna jelöletlen, tiltott módon lefagyasztott húst foglaltak le
Mintegy 1,4 tonna jelöletlen és tiltott módon, helyben fagyasztott húst foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Nagykanizsán.
2013.07.10 10:42MTI
Közösen tartott váratlan, kora reggeli ellenőrzést a napokban egy nagykanizsai vásárcsarnokban a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága a NAV Bevetési Főigazgatóság járőreivel és a Zala Megyei Kormányhivatal szakembereivel.
A tőkehús és baromfihús forgalmazásának vizsgálata során hét üzletet ellenőriztek, ebből hat üzletben összesen 1358 kiló terméket foglaltak le. A legnagyobb tételt, 800 kiló húst és húsipari terméket az egyik hentesbolt raktárában találták. A lefoglalás oka minden esetben az volt, hogy jelöletlen, illetve tiltott módon, helyben lefagyasztott húsokat tároltak.
A bírság összege várhatóan milliós nagyságrendű lesz - közölte a Nébih. Az ilyen és ehhez hasonló szabálytalanságok megelőzése, gyors és hatékony kivizsgálása, illetve az élelmiszer-biztonsági kockázatok csökkentése érdekében ingyenes zöld számot működtet a Nébih.
A 06 80 263 244-es számon a fogyasztók bejelentést tehetnek minden olyan esetben, amikor élelmiszerrel kapcsolatos biztonsági problémát tapasztalnak. Ilyen például a lejárt fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési idő, a jelöletlen élelmiszer, a visszafagyasztott termék, a higiéniai problémák az elárusító vagy vendéglátóhelyen.
A zöld számon munkaidőben a hivatal munkatársai veszik fel a bejelentéseket, munkaidőn kívül pedig üzenetrögzítő működik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


