Amelyik elmulasztja jövőre kimaradhat
1 százalékos felajánlások - pár napjuk van elszámolni a civil szervezeteknek
Május végéig több mint 24 ezer civil szervezetnek kell elszámolnia a kiutalt 1 százalékos összegek felhasználásáról. Amely társaság elmulasztja a határidőt, az a következő évi 1 százalékos felajánlásokból történő kizárást reszkírozza.
2013.05.29 08:32MTIA civil szervezeteknek a 11KOZ számú nyomtatványt május 31-ig kizárólag elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kell benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).
A civil kedvezményezettek mintegy 60 százaléka azonban még nem adott számot a 2011-ben kiutalt és felhasznált összegekről az erre a célra rendszeresített űrlapon.
Tavaly több mint 5 ezer szervezet késett az elszámolással, ezért idén a NAV már háromszor küldött ki benyújtásra felhívó elektronikus levelet az érintetteknek.
Ha a kedvezményezett nem nyújtja be a 11KOZ közleményt vagy számszakilag hibás adatot közöl, illetve nem az elszámolandó összeget szerepelteti, és a javításra kitűzött határidőt elmulasztja, a NAV - a törvény alapján - a határozat jogerőre emelkedését követő rendelkező évben kizárja a kedvezményezettek köréből - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Az érintett civil szervezetek a NAV honlapján az "szja 1+1%" menüponton belül elérhető, "Tájékoztatás a civil kedvezményezettek részére átutalt szja 1 százalékos összeg felhasználásáról szóló 11KOZ számú közlemény benyújtási határidejéről" című tájékoztatóból kaphatnak bővebb tájékoztatást, konkrét kérdéseikre pedig válaszolnak a NAV munkatársai a 06/40 42-42-42 telefonszámon.
Kapcsolódó írások:
- Rendőrruhás lázadók rohanták le a kormányhivatalt
- Reklámadó - egyeztetnének a szakmai szervezetek
- Feladta magát a brutális szegedi támadó
- Beindul az áremelkedés az ingatlanpiacon?
- Adóemelés helyett a kiadásokat csökkentené a francia központi bank elnöke
- Reklámadó: csak egy lehetséges variáció?
- Reklámadó: újabb bajt hoz a nyakunkra
- Fontos határidő az adózásban: a magánszemélyek után a cégek következnek
- Afrika csúcs - Brazília 12 ország adósságát engedte el
- Reklámadó - Fidesz: az EU követeli a megszorításokat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06