Orgazdaság
Hárommillió forintnyi szappant sikkasztott egy raktáros
Több mint hárommillió forintot érő folyékony szappant tulajdonított el egy 37 éves raktáros, akit december 23-án este tetten értek a járőrök.
2012.12.24 18:29MTIA Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Léber Gabriella elmondta: a biztonsági őrnek tűnt fel, hogy a tatabányai cégnél raktárosként dolgozó oroszlányi férfi egy kisteherautóba nagy mennyiségű árut pakol, majd elhajt a telephelyről. Az őr utánajárt, hogy kollégája be van-e osztva aznap estére, van-e kiszállítás a késő esti órában. Miután egyértelművé vált, hogy bűncselekmény történt, a biztonsági őr értesítette a rendőrséget.
Időközben a raktáros visszatért a telephelyre és újra "feltöltötte" volna járművét, de a rendőrök tetten érték és elfogták. A férfi ezután megmutatta azt a tatabányai garázst, amelyben ott volt a korábban eltulajdonított 3240 doboznyi folyékony szappan, és elfogták azt is, aki az árut megrendelte.
Az oroszlányi férfi ellen sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja, társa ellen pedig orgazdaság miatt indítottak eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06