A lány nem tudta, hogy videóra veszik
Durva! Szexeltek a tinik a pláza vécéjében!
Nem mindennapi módon szórakozott néhány fiatal a Csepel Plázában - A mosdóban szeretkezett két fiú egy 16 éves lánnyal, a felvételt pedig mobiltelefonnal rögzítették - a lány tudta nélkül.
2009.03.18 13:20Intim együttlét zajlott két fiú és egy lány között a Csepel Plaza mosdójában - A fiatalok rögzítették a történteket, a felvételt a rendőrök fedezték fel nemrég az interneten. Heteken át bárki megnézhette azt - adta hírül a Blikk.
A lap úgy értesült, hogy először csak kézről kézre járt a buja videó, majd valaki feltette a világhálóra. Kiderült: a 16 esztendős lány, akinek a szex nem volt ellenére, nem tudott róla, hogy intim pillanataikat rögzítik. A fiatalok jó csínytevésnek tartották az egészet, amolyan szexuális kalandnak - írja a Blikk.
A BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának vezetője a lapnak elmondta, sajnos egyre több ilyen eset fordul elő. Mint kiderült, a két fiúnak - egyikük 16, másikuk 17 éves - fogalmuk sem volt arról, mivel jár egy ilyen tett.
Meglepő módon még tanáraik és a szüleik sem gondolták volna, hogy a börtönt is jelenthet a gyerekek pornográf felvétellel való visszaélése - adta hírül a Blikk.
Legsúlyosabban a két fiút büntethetik, akik megörökítették az intim perceket, majd tovább is adták a felvételt.
Tiltott pornográf felvételekkel való visszaéléssel gyanúsítják őket, ezért akár nyolc év szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk. A videó terjesztője akár öt évet, aki pedig csak birtokolta azt, három évet kaphat.
Az osztályvezető beszámolója szerint sajnos egyre több a fiatal lány is, aki erotikus képeket rak fel magáról a világhálóra. Szeretnék, ha felfigyelnének rájuk, és modellként befuthatnának - adta hírül a Blikk.
Kapcsolódó írások:
- A homoszexuális párok Dániában is örökbe fogadhatnak gyerekeket
- Durva! Egy anya pénz ad annak, aki hajlandó szexelni a fiával!
- Morbid! Szexeljen Szaddám Huszein ágyában
- Kis híján szado-mazo - Csoportszexen kapták a rendőrtiszti főiskola diákjait!
- Partfisnyéllel tettek erőszakot egy fiún egy mátészalkai kollégiumban
- Erőszakszex a kollégiumban