Porig égett a ház
Kígyót gyújtogatott, az meg bosszúból az egész házat
Nem tudták megmenteni a tűzoltók azt a házat, amelyet egy kígyó gyújtott fel. Mondhatnánk, hogy bosszúból, de valójában csak a saját életét próbálta menteni.
2013.03.26 08:01ma.hu / MTIAmikor a marylandi Bowie-ban élő nő meglátta a háza előtt a kígyót, annyira pánikba esett, hogy gondolkodás nélkül a benzineskannáért nyúlt, rálöttyintette a gyúlékony folyadékot az irtózott hüllőre és felgyújtotta. A kígyónak azonban még volt annyi ereje, hogy villámgyorsan becsusszant a ház mellett álló méretes rőzserakás alá - ami viszont így egy pillanat alatt lángra kapott.
Mire a nő felocsúdhatott volna döbbenetéből, a lángok már a házra is átterjedtek és olyan hevesen égett a tűz, hogy mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, már csak elszenesedett romhalmazt találtak. Mentenivalójuk azonban még így is maradt: a tűz addigra már a szomszéd házára is átterjedt.
A helyi lap közlése szerint a nő ellen eljárást indítottak, a tűzoltóság szóvivője pedig emlékeztetett rá, hogy nem is olyan ritkák az állatok okozta háztüzek. Legtöbbször a mezőkön felcsapó lángokban megperzselődött, az elől szó szerint égő fáklyaként menekülő nyulak és mezei pockok okoznak bajt, amikor bemenekülnek a lakóépületekbe. A napokban ugyanakkor egy mókus gyújtott fel egy garázst, amint arról a ma.hu is beszámolt, akkor egy elrágott vezeték miatt fellépő rövidzárlat lobbantotta fel a lángokat.