Válni akar az ex-Spice Girl párja
Hoppá: Mel B férjének is elege lett!
Nemrég még azt hihettük, korábbi, rosszul sikerült kapcsolata, majd az Eddie Murphy-vel való, csúnya véget ért románc után Melanie Brown végre révbe ért...
2010.09.03 06:29ma.huEz sem lett örökéletű - a Mirror brit lap értesülései szerint Mel B lassan újra kereshet másik partnert magának - és újabb pótpapát a lányainak...
Az egykori Spice Girl-ből ugyanis a jelek szerint elege lett párjának, a producer Stephen Belafonte-nek, aki két évvel ezelőtt vette feleségül Melanie-t.
Brown 35 esztendős férje maga bökte ki az elszomorító hírt az egyik lap újságírójának, hozzátéve, már a válást is elkezdte intézni. Megkeresett több ügyvédet is Los Angeles-ben.
Elmondása szerint Melanie visszamegy Angliába lakni, ő azonban marad Amerikában. Belafonte bejelentése igencsak meghökkentő, hiszen a páros mindeddig boldognak látszott.
Együtt nevelték Mel B két gyermekét is, Phoenix Chi-t és Angel Iris-t. Az énekesnő nagyobbik lánya korábbi, 1998-ban kötött házasságából született, Jimmy Gulzar táncostól - a kicsi pedig az Eddie Murphy-vel való, ám igen rövidéletű románcból.
A barátaik szerint Stephen és Melanie kapcsolata már jó ideje furcsa volt, annak ellenére, hogy kétszer is örök hűséget esküdtek egymásnak.
Bántalmazásért perelik Mel B családját!
Kapcsolódó írások:
- Képek! Mel B nyilvánosan csókolgatott egy rajongót!
- Képek - Pikáns! Mel B nyilvánosan nyalogatott!
- Dögös képek - Mel B nem titkolja: Vibrátorral dobom fel a szexet!
- Képek! Túledzette magát- Mel B lassan úgy néz ki, mint egy férfi!
- Fürdőruhás képek! Férje rendesen megbámulta Mel B dögös popsiját!
- Vérforraló pucérkodás: Mel B sztriptízbárban érezte magát!