Négy halott
Afganisztánban lezuhant egy NATO-repülőgép
A nemzetközi erőknek több helikoptere zuhant már le Afganisztánban, de repülőgépeket ritkán ér baleset.
2013.04.28 08:13MTILezuhant a NATO-erők egy repülőgépe szombaton Afganisztán déli részében, a tragédiában négy katona meghalt.
Ezt az ázsiai országban állomásozó nemzetközi biztonsági erő (ISAF) közölte.
A közleményből nem derül ki az elhunytak nemzetisége.
A NATO vezette ISAF jelezte azt is, hogy vizsgálatot indított az ügyben, és ennek első elemei szerint az adott időben a térségben nem folyt harci tevékenység. A fegyveres tálib lázadók mindazonáltal éppen szombaton jelentették be, hogy hadjáratot indítanak a külföldi csapatok ellen.
A nemzetközi erőknek több helikoptere zuhant már le Afganisztánban, de repülőgépeket ritkán ér baleset. Márciusban öt, e hónap elején két amerikai katona halt meg helikopter-balesetben.
Egy - NATO-információkon alapuló - összesítés szerint idén összesen már az ISAF-hoz tartozó 39 katona halt meg Afganisztánban.
A jelenlegi tervek szerint a külföldi katonák nagy része a jövő év végéig elhagyja az országot.
Kapcsolódó írások:
- Indul a tavaszi hadjárat Afganisztánban
- Egyedül a németek tettek számszerűsített felajánlást Afganisztánt illetően 2014 utánra
- Hat rendőrt öltek meg az az afganisztáni tálibok
- Tucatnyi faluőrt öltek meg a tálibok
- Az afganisztáni tálibok bosszút esküsznek
- Hazatérnek a helikopteresek is Afganisztánból