Végrehajtaná Aszád tervét
Szíria - a kormányfő párbeszédre hívta az ellenzéket
"Egy új demokratikus Szíria építése" érdekében párbeszédre szólította fel az ellenzéket és a fegyveres felkelőket a közel-keleti ország kormányfője - jelentette kedden a Sana hivatalos hírügynökség.
2013.01.22 19:41MTIVael Nadír al-Halaki nyilatkozatában hangsúlyozta: "nem zárkózunk el egyik politikai erőtől sem, az itthon és külföldön működő nemzeti ellenzéket, illetve a fegyveres felkelőket is beleértve". Mint mondta, utóbbiak esetében a dialógus feltételéül a fegyverletételt szabják.
A szíriai miniszterelnök hozzátette: kormánya készen áll a Bassár el-Aszad államfő által nemrég javasolt válságrendezési terv végrehajtására, amelyben az államfő nemzeti párbeszédre hívott fel.
Az ellenzék a tárgyalások kiindulópontjának Aszad távozását tekinti. A nyugati országok által a szíriai nép törvényes képviselőjeként elismert Szíriai Nemzeti Koalíció kedden Isztambulban megerősítette: ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy a felszabadított területek irányítására hozzanak létre egy "átmeneti kormányt".