A harcok folytatódtak
Sorra dezertálnak a jemeni fegyveresek
Jemeni ellenzéki források közölték: a jemeni biztonsági erők több mint 300 tagja dezertált és csatlakozott az elnök távozását követelő felkelőkhöz.
2011.06.29 17:31MTIA kormányerők tömeges átállása nagy siker a 33 éve hatalmon lévő Ali Abdállah Száleh elnök ellen hónapok óta tüntetők mozgalma számára.
"A szanaai Változás térről érkezett egy bejelentés, hogy a Köztársasági Őrség 150 katonája, a Központi Biztonsági erők 130 fegyverese, illetve 60 rendőr csatlakozott a forradalomhoz" - olvasható ez ellenzék üzenetében.
A kormány oldaláról eddig még nem erősítették meg, hogy a Száleh elnök fia által vezetett Köztársasági Őrségből is valóban dezertáltak volna a katonák. Ha ez beigazolódik, az újabb súlyos vereséget jelent a három hete Szaúd-Arábiában ápolt elnök számára.
A dezertálások ellenére a hadsereg szerdán újra heves támadást indított a jemeni al-Kaida egyik központjának tartott Zindzsibár város környéke ellen. Az összecsapásokban legkevesebb 30 ember, köztük egy ezredes és a hadsereg 15 katonája életét vesztette. A harcokban részt vevő jemeni légierő tévedésből egy kisbuszra is csapást mért, az incidensben négy civil halt meg.