"Alaposan megvizsgálták a testrészeiket"
Vizsgálat két ember március 15-i előállításának körülményei miatt
Belső vizsgálatot rendelt el kedden Budapest rendőrfőkapitánya, hogy tisztázódjon, megfeleltek-e a jogszabályi előírásoknak a március 15-én, a Kossuth térről előállított két férfi rendőrségi fogdába történő befogadásának körülményei - közölte a rendőrség honlapján a BRFK.
2009.03.17 10:48MTI, Fotó: MTIA közlemény szerint a belső vizsgálatot a médiában megjelent információk alapján rendelték el. Ígéretük szerint a vizsgálat eredményérről haladéktalanul tájékoztatni fogják a közvéleményt. A Magyar Nemzet keddi számában számolt be arról, hogy a Kossuth térről előállított két, a miniszterelnököt hangosan bíráló fiatalembert a Gyorskocsi utcában meztelenre vetkőztették és "alaposan megvizsgálták a testrészeiket".
Egyikük - egy jogász - a lapnak nyilatkozva azt mondta: háromszor le kellett guggolnia, illetve felszólították arra is, hogy emelje fel a talpát és mozgassa lábujjait. A lap cikke szerint amikor a fiatalember rákérdezett, hogy minderre miért van szükség, azt a választ kapta, hogy tegyen panaszt, ha valami nem tetszik neki. A napilap beszámolója szerint két fiatalember az előállításuk előtt ünnepségen azt kiabálta: "Gyurcsány, takarodj!" és "Hazaáruló!".
Kapcsolódó írások:
- Elviszik a bekiabálókat: Megnyirbálják a szabad véleménynyilvánítás jogát
- Képek! Nincs ünnep fogócska nélkül - így ünnepeltünk!
- Képek: Skandáló tömeg indult el a Deák térről a Bajcsy út felé
- Képek: Bekiabálások már voltak - Elkezdődött a március 15-i ünnepségsorozat
- Sólyom László: nemzeti ünnepet államilag nem lehet sem elrendelni, sem eltörölni
- Hiller: március 15. egy nemzet ünnepe
- Botozásra készül a rendőrség a nemzeti ünnepen?