Tolvai Reni mellett elfelejtette a hazáját
Kállay-Saunders: Nem hiányzik Amerika!
Egyáltalán nem hiányzik Kállay-Saunders Andrásnak Amerika, persze ebben nagy szerepe van annak, hogy nemcsak a sikert, de a szerelmet is megtalálta Magyarországon.
2011.02.09 07:29ma.huKállay-Saunders András néhány hónapja egyenesen Amerikából érkezett hazánkba, hogy itt próbálja érvényesíteni tehetségét, ami elveszett volna a nálunk sokkal nagyobb országban.
Számításai beváltak, a Megasztárban rendületlenül menetelt előre, egészen az élő döntőkig, ahol szintén több fordulón sikerült meggyőznie mind a zsűrit, mind a közönséget. Bár a dobogóig nem jutott el, nap mint nap kapja a meghívásokat a fellépésekre.

Azt azonban valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy a verseny nemcsak a karrierjét fogja ennyire megváltoztatni.
A Megasztár-házba költözve közös szobába került Tolvai Renivel, a későbbi győztessel, de csak a kiesése után jöttek rá mindketten, hogy itt jóval többről van szó, mint barátságról.
Olyannyira komolyak az érzelmek, hogy András már azt is bevallotta, nem hiányzik neki Amerika! A fellépések annyira lefoglalják az idejét, hogy bizony nagy bajban lenne, ha visszahúzná a szíve, de az Új Ásznak elárulta, hogy még csak fel sem merült benne a hazautazás gondolata.
Az ottani élet egyáltalán nem hiányzik neki, legfeljebb a barátok, de velük az interneten tartja a kapcsolatot, és ha minden jól alakul, tavasszal ők fognak ide látogatni.
„Jobb itt Magyarországon, mert odahaza minden olyan műnek tűnik. Valahogy sokkal színesebb minden!” – vallotta be a napilapnak, hozzátéve, hogy már alig várja, hogy a haveroknak élőben is bemutassa szerelmét, Renit.
Erotikus fotók készültek Kállay-Saunders Andrásról