Azt se tudták hirtelen, kit illet a láb
Lámpát csináltatott az amputált lábából, de nem tudta eladni
Már a kórházzal is meggyűlt a baja a férfinak, miután le kellett vágni a lábát, de most újabb akadály gördült elé, amikor elhatározta, hogy az interneten értékesíti a belőle készült bizarr világítóeszközt.
2014.09.24 16:00ma.huAz egyik legnagyobb nemzetközi aukciós oldalon próbálta pénzzé tenni a lábát a holland Leo Bonten, ám nem járt sikerrel, a 100 ezer eurós kikiáltási áron meghirdetett "állólámpát" az eBay szabályzata szerint törölték, mert emberi testrészeket tilos értékesíteni. Az 53 éves férfinak idén júniusban vágták le a lábát a térde fölött, egy korábbi baleset miatt nem volt más megoldás. Ekkor találta ki a férfi, hogy legalább valami haszna is legyen az élettelen végtagnak, szó szerint álló lámpát csináltat belőle.
Persze már ez sem ment egyszerűen, a kórházzal ugyanis hosszas vita kerekedett, hogy kit is illet a láb. Bonten 2012 júliusában törte el a lábát egy baráti bolondozás közben, a haverja ráesett a lábára, és a csont több helyen is eltört. Bár a sebészek összerakták a darabokat, a baleset miatt súlyos fertőzés alakult ki, ami a térdízületből indult ki, és fokozatosan elpusztította a csontszövetet. Végül idén júniusra a jobb láb alsó fele már nem volt más, mint egy darab élettelen és merev súly, ezért döntöttek úgy az orvosok, hogy amputálni kell.

Bontent viszont az egyik orvosi tanácskozás közepette megszállta az ihlet, és kitalálta, hogy ahelyett, hogy a levágott lábat az égetőkemencébe küldenék, inkább preparálják ki, és készítsenek belőle lámpát. Ekkor kezdődött a vita a láb tulajdonjogáról, a jogszabályok értelmében ugyanis minden amputált végtagról a kórháznak kell gondoskodnia, ők a felelősek a megfelelő kezelésért - ami lényegében a hamvasztást jelenti. Csakhogy Bonten szerint ha a betegek hazavihetik például az epeköveiket, és gond néklül tárolhatják az otthonukban az elhunyt szeretteik hamvát, akkor ő miért ne rendelkezhetett volna a lábával?
Nagy nehezen megszerezte a törvényes jóváhagyást, és miután a patológus utasítást kapott rá, hogy őrizze meg és készítse elő a tartósításra a lábat, egy látványtervező elkezdett a lámpa külsején dolgozni. Az izzót nem közvetlenül a levágott lábba kötötték be, azt egy formaldehiddel töltött henger alakú tartályba helyezték, és ennek a tetejére került a fényforrás. Mire Bonten felépült a műtét után, addigra a lámpa is elkészült. Az első találkozás persze nem volt zökkenőmentes, a férfi zaklatott lett, ahogy meglátta a szekrényen álló szerkezetet, meg a hegeket a saját combján.
Részben ezért, részben pedig mert anyagi gondjai akadtak, úgy döntött, az eBayen fogja eladni a bizarr világítóeszközt, de mint most kiderült, erre sincs lehetősége, mert bár ez kiesik a klasszikus szervkereskedelem kategóriájából, emberi szervként akkor sem engedi az aukciós oldal a hirdetést. Bonten tehát most törheti a fejét, hogyan tovább...