Három hektáron

Jelentős ipari fejlesztést támogat Zalaegerszeg önkormányzata

A város legnagyobb foglalkoztatójának számító Flextronics letelepedése óta nem volt példa akkora léptékű ipari fejlesztésre, mint amelyhez az önkormányzat közgyűlési döntés alapján háromhektáros területet biztosít.

2013.12.20 14:41MTI

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, hogy a céget egyelőre nem nevezheti meg, de annyit elárult, hogy a városban már jelenlévő, német tulajdonú társaságról van szó, amely Zalaegerszegre hozza kelet- és dél-európai központját.

A száz új dolgozót alkalmazó cég 12 ezer négyzetméteres ipari csarnokot épít, az északi-ipari parkban lévő háromhektáros földterület biztosításáról zárt ülésen döntött csütörtökön az önkormányzat.

Az előző napi közgyűlés döntéseit ismertető sajtótájékoztatón a polgármester azt is elmondta: az önkormányzati tulajdonú LÉSZ Kft. egyik területének barnamezős beruházásáról is tárgyaltak.

Döntöttek a fejlesztéséről, amely az ott működő gépipari vállalkozás területének bővítésére ad lehetőséget, illetve két-három kisebb cégnek is helyet adhat. A város módosította ide költségvetését is, ami a kiadási és bevételi oldalon egyaránt 18 milliárd 554 millió forintra emelkedett.

A kormány nemrég közel egymilliárd forintot utalt át a közvilágítás korábbi korszerűsítési költségeihez, ami kisebb-nagyobb fejlesztésekre szolgáló átcsoportosításokat tett lehetővé - jelezte a polgármester.

Doszpoth Attila alpolgármester (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy elfogadták a 12 városi tulajdonú társaság jövő évi üzleti tervét, amely közel 4,3 milliárd forintos összegről szól.

A közszolgáltatásokat végző cégeknél stabil működés várható, a kulturális, sport és idegenforgalmi cégek pedig az idei támogatás összegéből jövőre magasabb szintű működést vállaltak.

Kovács Gábor jegyző utcanévváltozásokról számolt be, amelyet az önkormányzatnak törvényi szabályozás miatt kellett megtennie, de ez az ott élőknek nem jár költséggel, számukra az okmányok cseréje ingyenes.

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása alapján két, az önkényuralmi rendszerrel összefüggő elnevezést változtattak meg, így a Varga Gábor utcát Baráth Ferencre, a Gorkij utcát pedig Závodszky Istvánra nevezték át.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.