Már csak egy működik
Újabb japán atomreaktor állt le
Újabb japán atomreaktort állítottak le hétfőn, így a szigetország 54 ilyen létesítménye közül már csak egy működik.
2012.03.26 10:18MTIEzúttal a világ legnagyobb atomerőművének, a Kasivazaki-Karivának az utolsó működő reaktorát, a 6-os számút állította le a Tepco áramszolgáltató vállalat. Az erőmű három reaktora azóta nem üzemel, hogy 2007 júliusában 6,8-es földrengés érte a Tokiótól északkeletre lévő körzetet, és kisebb tüzek keletkeztek, négyet pedig karbantartás céljából állítottak le.
A Tepco üzemeltette a Fukusima-1 (Daiicsi) atomerőművet is, amely súlyosan megrongálódott az egy évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban, súlyos sugárszennyeződést okozva. A nukleáris baleset óta biztonsági megfontolásokból, karbantartásra sorra állították le a japán atomreaktorokat, és egyet sem indítottak újra.
"Valószínű, hogy pillanatnyilag képesek vagyunk stabil áramszolgáltatásra, de kérni szeretnénk a fogyasztókat, hogy továbbra is takarékoskodjanak az energiával" - írta vasárnap kiadott közleményében Nisizava Tosio Tepco-elnök.
A még működő utolsó japán atomreaktor, a Hokkaido Electric cég Tomari-3 várhatóan május 5-én áll le karbantartásra. Elképzelhetőnek tartják, hogy emiatt áramellátási gondok lesznek a szigetországban nyáron, amikor megnő a lakosság energiafogyasztása.
Szato Junicsi, a japán Greenpeace igazgatója szerint az ország "túlélheti", hogy nem rohan újraindítani atomlétesítményeit. "Japán most gyakorlatilag atommentes, és ennek a hatása a mindennapi életre láthatatlan - mondta. - Az igények megfelelő kezelésével, energiahatékonysági intézkedésekkel és az energiatermelés egyéb meglévő, több mint elegendő eszközeinek felhasználásával nem kell hiányoktól tartani nyáron, és abszolút semmi szükség az atomerőművek sietős újraindítására."
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


