Természetesen alacsonyabbak
Összeszedték a Fudzsi hasonmásait
Háromszáznegyven a Fudzsira kísértetiesen hasonlító, de természetesen annál jóval kissebb hegy található Japánban a szakrális csúcsnak otthont adó Sidzuoka prefektúra gyűjtése szerint.
2013.05.14 02:29MTI
A hasonmások közül 116-ot a prefektúra a "Kalauz a lakóhelyén található Fudzsi-hegyhez" című, most megjelent kiadványban mutat be, amely a Japán legmagasabb csúcsának világörökségi helyszínné nyilvánításáért folyó küzdelem része - írta hétfőn a Mainicsi Simbun japán napilap.
A könyvecskében listázott, a néhány száztól a kétezer méteresig terjedő magasságú, jellegzetes kúp alakú vulkáni hegyeket a helyiek maguk is a Fudzsi névvel illetik, kiegészítve azt a régió elhelyezkedésére, történelmére vagy kultúrájára utaló fogalmakkal.
A hokkaidói Jótei és a kagosimai Kaimon hegyet például a régió történelmi elnevezésére utalva Edzo Fudzsinak, illetve Szacuma Fudzsinak is hívják. "Azt szeretnénk, ha az emberek felismernék, hogy a Fudzsi országszerte mindannyiunk szívében él, és egyúttal támogatnák a hegy világörökségi helyszínné nyilvánítását" - közölte a gyűjtésről a sidzuokai kormányzat.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez tartozó Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa két hete javasolta a 3776 méter magas, Japánban szent hegyként tisztelt Fudzsi világörökségi helyszínné nyilvánítását. A hivatalos jóváhagyásra júniusban kerülhet sor a világörökségi bizottság kambodzsai ülésszaka alatt.
Kapcsolódó írások:
- Jolie-hasonmás erőszakolta meg a taxisofőrt
- Gyémántjubileum: A hasonmásoknak se könnyű
- Wolf Kati: Nemcsak a húszéveseké a világ!
- Egy floridai férfi nyerte a Hemingway-hasonmásversenyt
- Felfüggesztették "a menedzsertablettás" Kiss Ernő BM elleni perét
- Képek - Készül a film: megtalálták Kate Middleton hasonmását
- Liptai Claudia helyett hasonmása vezette az autót
- Ki lesz Szikora Robi hasonmása?
- Egy kaliforniai spermabank hírességek hasonmásainak spermáját kínálja
- Képek 18 éven felülieknek - Huhh! Lindsay Lohan és Sam leszbipornóban?!