Egervári: több, mint felkészülés
Magyar-cseh - megvan a várható kezdőcsapat
Több szempont miatt is úgy gondolja Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, hogy szerdán a csehek elleni összecsapás több lesz egy egyszerű felkészülési mérkőzésnél.
2013.08.13 13:11MTI
"Ez nemcsak egy szimpla tesztmérkőzés számunkra, hanem egy komoly erőfelmérő, amelyen szeretnénk meghatározó játékot bemutatni még akkor is, ha legutóbb a tavaly júniusi, prágai találkozón ránk erőltették az akaratukat" - mondta keddi sajtótájékoztatóján Egervári Sándor. A szakember hozzátette: ez a találkozó fontos állomás a válogatott őszi céljainak eléréséhez, mivel a gárda szeptember 6-án Bukarestben játszik sorsdöntő világbajnoki selejtezőt.
"Szeretnénk ősszel összesen hat tétmérkőzést játszani, ehhez már a csehek ellen is fegyelmezett, jó játékot kell mutatnunk" - folytatta a tréner utalva arra, hogy reményei szerint az együttes eléri a pótselejtezőt jelentő második helyet a selejtezőcsoportjában.
Egervári Sándor elmondta, a magyar válogatottnak a barátságos mérkőzéseken is nagyon fontos a győzelem, ugyanis az esetleges pótselejtező párosításánál számít a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján elfoglalt pozíció is. A szakember a várható kezdőcsapattal kapcsolatban konkrétumokat nem árult el, annyit azonban elmondott, hogy nagy meglepetés nem várható az elmúlt fél évben látott együtteshez képest.
A sajtótájékoztatón Vanczák Vilmos, a Sion légiósa elmondta, a románok elleni vb-selejtező előtt a szerdai mérkőzés jó erőpróba lesz a csapatnak, igaz, a keretben mindenki különböző edzettségi állapotban várja az összecsapást.
"Sajnos, mi nem kezdtük túl jól a bajnokságot, öt meccs alatt mindössze két pontot szereztünk" - mondta Vanczák, aki tavaly Románia és Kuvait ellen is gólt szerzett a válogatottban.
A találkozó szerdán 20.30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.
A válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Bogdán Ádám - Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Juhász Roland, Kádár Tamás - Varga József, Pintér Ádám - Koman Vladimir, Kovács István, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
Kapcsolódó írások:
- Magyar-cseh előtt: két újonc Egervári keretében
- Kuvait ellen kísérletezik Egervári
- Egervári: kezünkben van a sorsunk
- Képek és mémek: Egervárit szétszedi az Internet
- Képekben - török-magyar remi, Egervári elégedett, mire (nem) jó a döntetlen?
- Egervári: a tét hatalmas, hatpontos meccs lesz
- Zártkapus presztízsmeccsen az Egervári-csapat
- Egervári: "hatpontos" meccs következik
- Egervári: nyáron már meg lehet mondani, hol végezhet a csapat
- Egervári: azt játszottuk, amit elterveztünk