Májusban fogadhatják el
A FIFA konkrét javaslatot készített a rasszizmus elleni küzdelemhez
Konkrét javaslatot készített a rasszizmus elleni küzdelem hatékonyabbá tétele érdekében a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékes bizottsága, s a tervezetet a közgyűlés májusban fogadhatja el.
2013.02.15 20:25MTIA szervezet pénteki bejelentése szerint a végrehajtó bizottság már márciusban megvitatja az elképzeléseket, s a véglegesített verziót májusban a mauritiusi kongresszuson terjeszti a tagok elé szavazásra. "Nagyon elégedett vagyok az ötletekkel" - jelentette ki Joseph Blatter elnök a stratégiai bizottság ülése után.
A svájci sportvezető hozzátette, az indítvány konkrét intézkedéseket és szigorú szankciókat tartalmaz majd, amelyeknek valóban lehet rasszizmust visszaszorító hatásuk. A FIFA egyelőre semmit nem közölt a javaslatok tartalmával kapcsolatban, de Blatter korábban úgy nyilatkozott, a rasszista szurkolói megnyilvánulásokat az adott csapat kizárásával vagy pontlevonással kellene büntetni.
A magyar válogatottnak - jelen állás szerint - zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a románok elleni hazai világbajnoki selejtezőjét, mert az augusztus 15-én Budapesten rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel. A magyar szövetség, miután a FIFA elutasította a fellebbezését, bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbez.