EU kontra Peking és bojkott
Olimpia: sport, nem politika!
Hans - Gert Pöttering, az Európai Parlament Elnöke indokoltnak látta, a tibeti kérdés megvitatását. A rendkívüli ülést délutánra halasztották, így azon Schmitt Pál már nem tudott részt venni, mert a NOB Környezetvédelmi Bizottságának elnökeként az előzetes program szerint utaznia kellett Szöulba.
2008.03.27 11:30MOBElutazása előtt adott nyilatkozatában korábban kifejtett véleményét erősítette meg. Ezek szerint: ”Az olimpia nem a politikáról, hanem a sportról és a kultúráról szól – szögezte le Schmitt Pál. " A játékok nem arra szolgálnak, hogy megváltoztassák egy hatalmas, 1.3 milliárd lakosú ország politikáját, amely egyébként tagja az ENSZ-nek, a Biztonsági Tanácsnak, aláírta az emberei jogok Chartáját. A korábbi bojkottok semmit sem változtattak meg, semmilyen eredményt nem hoztak. A Melbourne-i olimpia idején a magyar néppel, a magyar sportolókkal együttérezve több ország távolmaradt a versenyektől, az oroszok mégsem vonultak ki hazánkból. A moszkvai olimpia elleni bojkott sem változtatott a tényen, a szovjet csapatok folytatták az afganisztáni inváziót.
Az 1984-ben Los Angelesben rendezett olimpia a Moszkvából elrendelt bojkott ellenére rendkívüli sikerrel végződött. Ezzel szemben tönkretették, meghiusították az érintett sportolók álmait, életük legnagyobb élményétől fosztották meg őket. De Kína is bojkottálta 1952-ben a játékokat Tajvan részvétele miatt, de az akció sikertelen maradt. "Kína és Peking minden téren komoly erőfeszítéseket tesz" – folytatta Schmitt Pál.
"Vonatkozik ez a környezetvédelemre, a nevelésre, a létesítményekre. Ha a politikusok távol maradnak a megnyitó ünnepségtől ez az ő döntésük. A sportolóknak mindenképpen ott kell lenniük a versenyeken, és a megnyitó ünnepségen, amely tulajdonképpen a játékok fénypontját jelenti. "