Hamarosan mindenki megtudhatja...
Képek - Miért járt Carla Bruni 8 évig pszichiáterhez?
A francia first lady nyolc éve jár pszichoterapeutához - derült ki nemrég. Nicolas Sarkozy elnök felesége ezt az életéről forgatott dokumentumfilmben ismeri be, amelyet nemsokára műsorára fog tűzni a francia köztelevízió.
Igazán pikáns képek Carla Bruniról! 
A Prulielles.fr nevű női online magazin hozta nyilvánosságra az értesülést.
„Carla Bruni kiönti a szívét a francia népnek” – idézi a The Telegraph a weboldal újságíróját.
Bruni Nicolas Sarkozy-vel Egyiptomban
"Fenekestül forgat fel ez a film mindent, amit eddig a francia elnök-feleségekről gondoltunk, vagy feltételeztünk" - írja az újságíró.
"Eddig még soha nem fordult elő, hogy egy hivatalban lévő elnök párja megosszon a nagyközönséggel olyan személyes információt, mint az, hogy miért is keresett fel egy pszichoterapeutát 8 évvel ezelőtt."
"A válaszokból kiderül majd az is, hogy mi történt a kezelések során, és az is, hogy miért volt szüksége a segítségre ilyen hosszú időn keresztül" - tette hozzá az újságíró.
Saját sikerének áldozata lett Carla Bruni honlapja
Kapcsolódó írások:
- Carla Bruni honlapja összeomlott a látogatói számtól
- Kellemetlen: Carla Bruni lemeze sehogy sem fogy...
- "Carla Bruni mindenkivel lefekszik!" - Kitálal egy megcsalt feleség
- Carla Bruni most nem Nicolas Sarkozynek mondott igent!
- Bikinis képek- Dögösen feszít a francia first lady!
- Tüzes képek - Mi lenne Carla Bruni Woody Allen filmjében?
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


