Négyszer nagyobb lesz az eredetinél
Megépítik a Taj Mahalt Dubajban
Egymilliárd dollárból építik fel a Taj Mahal másolatát a Közel-Keleten, ami a tervezők szerint négyszer akkora lesz, mint az eredeti.
2012.11.02 14:31Konrád - ma.hu
A “Taj” Arabia a tervek szerint otthont ad majd egy 300 szobás luxusszállodának, valamint közel százezer négyzetméternyi üzlethelységnek. Az épület a Dubajban 35,5 milliárd dollárért épülő Falcon City of Wonders területén kap majd helyet, mondta el a kivitelező Link Global.
A vállalkozás jelenleg a legnagyobb hírű nemzetközi szállodaüzemeltetőkkel tárgyal, hogy kiválasszák a legjobbat, amelyik igazgatja majd az indiai Agrában található turisztikai látványosság négyszer nagyobb másolatában megtestesülő szállodát. “Három-négy üzemeltetővel is tárgyalunk jelenleg” - mondta Arun Mehra igazgató az Arabian Businessnek.
A dubaji céget már el is árasztották a megkeresések a legnagyobb ékszerészektől és más kereskedőktől, hogy üzlethelységet bérelhessenek. “A Taj környékén az esküvő és a romantika a fő téma. Dubajban az arany és ékszereladás minden évben megduplázódik, tehát itt az ékszerészeken lesz a fő hangsúly. A világ legnagyobb játékosai már jelezték, hogy minél kiemeltebb helyet szeretnének üzletet nyitni.
A “Taj” Arabia várhatóan 2014-ben nyit majd meg, az infrastrukturális munkálatok már majdnem készen vannak, míg az építkezés valamikor 2014 elején indul el. Mehra szerint a projekt nem lesz hatással az agaiak életére, mint elmondta: csak az ott lakók egy elenyésző része kritizálja a dubaji projektet. Véleménye szerint a Taj Mahal körül élők megélhetését nem fogja veszélyeztetni a dubaji másolat felépítése.
Kapcsolódó írások:
- 60 éve John Lennont nem tudta senki felülmúlni
- Az elmúlt hatvan év legnagyobb feminista konferenciája nálunk
- "Kenjünk alaposssan!" - A legnagyobb márkák égtek le legjobban
- Tudd meg, mi a férfiak legnagyobb gyönyörforrása?
- Óriási cicik- Íme a világ legnagyobb mellimplantátumai
- Rendőrök vitték el, ezt mondta: Madonnáért rajongani nem bűn