Pinczehelyi Sándor tiszteletére
Életmű kiállítás sarlóval és kalapáccsal
Életmű kiállítás nyílik Pinczehelyi Sándor tiszteletére, a magyar neoavantgard második nemzedékének kiemelkedő alakjának repertoárja a sarló és kalapács, az utcakő és az ötágú csillag szimbólumait is feldolgozta.
2010.12.06 18:30pécs2010.huPinczehelyi Sándor válogatott műveiből nyílik kiállítás a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében a Zsolnay Kulturális Negyedbe átköltöző Pécsi Galériában december 10-én 18 órakor.
A tárlaton szereplő közel nyolcvan alkotás között Pécsett és hazánkban mindeddig még nem bemutatott művek is vannak.
A kiállítás tökéletesen illeszkedik a Pécs2010 EKF program szellemiségéhez, hiszen „A határtalan város” című nyertes pályázat a kulturális örökség és újítás városaként határozta meg Pécset.
E koncepcióhoz szervesen hozzátartozik a helyben élő és immár nemzetközi hírnevet szerzett alkotók életművének bemutatása.

A december 10-én megnyíló tárlaton Pinczehelyi Sándor eddigi pályáját szeretnék felvázolni, a Lantos Ferenc körül kialakult Pécsi Műhely tagjaként készített alkotásoktól kezdve, a piros-fehér-zöld (PFZ) korszakán, a vidéki életformából és motívumokból alkotásokig.
A tárlaton ugyanakkor egy még készülőfélben lévő installációt is bemutatnak majd, amelyet épp ezen alkalomra hoz létre Pinczehelyi Sándor.
Kovalovszky Márta, a kiállítás kurátora elmondta, rendkívül fontos mérföldkő volt Pinczehelyi pályája elején a Pécsi Műhely, amellyel a magyar neoavantgárd második nemzedékéhez kapcsolódott, e korszak természetesen elmaradhatatlan volt a válogatás során.

Szintén több alkotást emeltek be a repertoárba a sarló és kalapács, az utcakő, vagy az ötágú csillag szimbólumait feldolgozók, illetve e jelképek által képviselt rendszer bukását ábrázolók közül.
A kurátor kiemelte, olyan műveket is bemutatnak majd, amelyek külföldi múzeumokból és magángyűjteményekből érkeznek, hiszen határainkon túl is rendkívül jelentős értékek találhatóak a különböző gyűjteményekben Pinczehelyi munkásságából.

Így – többek között - Bolzanóból, Bécsből, Grazból, Linzből, Aachenből és Lyonból is várnak alkotásokat a tárlatra, amelyen objekteket, plakátokat, fotókat, grafikákat és nagyméretű képeket is láthat a közönség. A 2011. január 17-ikéig látogatható kiállítást a lyoni Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, Thiery Raspail nyitja majd meg.
Egyébiránt a Zsolnay-negyedben átadás előtt álló új Pécsi Galéria Széchenyi téri elődjét a művész maga huszonkét esztendőn keresztül irányította 1999-ig.
Az ő irányítása alatt vált a kortársművészet egyik meghatározó jelentőségű nemzetközi színterévé a bemutató tér.