Tíz alkotás
Perneczky Géza több grafikája először magyarországi kiállításon
Először láthatja a magyar közönség a Németországban élő Perneczky Géza Széchenyi-díjas képzőművész grafikai sorozatát, emellett kollázsait, fotóit és printjeit Yes-No művészet címmel szerdától a budapesti Karton Galériában.
2012.10.30 12:14MTIBenkő Zsuzsanna, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a 70-es évektől Kölnben élő képzőművész, tanár és művészettörténész ötvenhat alkotása közül tíz grafikáját először mutatják be a magyar közönségnek. A tárlaton négy sorozat lesz látható Yes-No Performance, Yes-No Concept, Yes-No Strategy és Yes-No Connection címmel.
Kifejtette, hogy mindegyik alkotáson a yes-no felirat és annak különböző elhelyezése játssza a központi szerepet. Lényege pedig az, hogy a yes-no ellentétpár milyen asszociációkat idéz elő a nézőkben.
A Yes-No Performance című sorozat tíz grafikai alkotása 1974-ben készült, és eredetileg tempera, papír és kollázs technikával készültek. Eddig nem szerepeltek még kiállításon. Harminc év után a művész fiókjából kerültek elő, beszkennelték, majd nagy méretben kinyomtatták őket, ezeket a printeket állítják most ki - magyarázta a kurátor.
A művész fotóit bemutató Yes-No Concept és Yes-No Strategy című sorozat darabjai szintén nem eredetiek, ezeket is printként lehet majd megtekinteni - tette hozzá.
Bélyegművészettel és mail arttal kapcsolatos alkotásait Yes-No Connection című komplexebb sorozatában állítják ki.
Perneczky 42 éve él Kölnben, gimnáziumi tanár, a Deutsche Welle, majd a Deutschlandfunk rádió külső munkatársa volt. 1970-1980 között konceptuális munkákat, fotókat, pecsétműveket, kiadványokat készített. 1980-tól szoros kapcsolatba került a nemzetközi mail art művészettel. 1984 óta festőként ismerik Németországban, Hollandiában, az Egyesült Államokban és Magyarországon.
A kiállítás november végéig tart nyitva.