Az ország elleni "vad támadásokkal" szemben
Aszad köszöni szépen az oroszoknak a támogatást
Aszad úgy vélte, hogy az esetleges amerikai katonai beavatkozást ellenző orosz álláspont hozzájárulhat egy új, "kiegyensúlyozott világrend" létrejöttéhez.
2013.09.18 16:53MTI
Bassár el-Aszad szíriai elnök szerdán köszönetet mondott Oroszországnak, amiért támogatja Szíriát a "vad támadásokkal" szemben. A szíriai államfő Damaszkuszban fogadta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettest - közölte a szíriai állami televízió.
Aszad úgy vélte, hogy az esetleges amerikai katonai beavatkozást ellenző orosz álláspont hozzájárulhat egy új, "kiegyensúlyozott világrend" létrejöttéhez.
"Aszad elnök a tárgyalásokon kifejezte köszönetét Oroszországnak, amiért támogatja Szíriát a vad támadásokkal és a nyugati, a környező és az arab országok által támogatott terrorizmussal szemben" - írta a SANA állami hírügynökség.
Rjabkov, aki kedd este érkezett Damaszkuszba, elfogultnak nevezte a vegyifegyver-támadást kivizsgáló ENSZ-ellenőröket, valamint megerősítette, hogy a szíriai hatóságok olyan anyagokat adtak át orosz diplomatáknak, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy az ellenzéki fegyvereseknek közük van a Damaszkusz külvárosában augusztus 21-én történt vegyifegyver-támadáshoz.
"Csalódottak vagyunk - és ennél finomabban nem is lehetne fogalmazni - az ENSZ Titkársága és az ENSZ Szíriában vizsgálódó vegyifegyver-ellenőrei miatt, akik jelentésüket szelektív részinformációk alapján készítették, és nem érdekelték őket azok a bizonyítékok, amelyekre több alkalommal is felhívtuk a figyelmüket" - mondta az orosz diplomata.
A nemzetközi katonai csapás terve azután merült fel, hogy a felkelők és nyugati országok vádjai szerint Aszad elnök erői vegyi fegyvereket vetettek be a főváros közelében a múlt hónapban, amerikai értesülés szerint több mint 1400 ember - köztük 400 gyerek - halálát okozva. Aszad tagadja, hogy a kormányerők felelősek a támadásért, és a felkelőket vádolja annak elkövetésével, jóllehet nyugati források szerint sokasodnak az Aszad felelősségére utaló bizonyítékok.
A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű ellenzéki szervezet jelentése szerint több mint 100 ezer ember vesztette életét a két és fél éve tartó szíriai polgárháborúban, két millióan pedig elmenekültek a közel-keleti országból.