Országszerte véres összecsapások
Egyiptom: szükségállapotot hirdettek - egy hónapig marad érvényben
A legfrissebb hivatalos adatok szerint az ország többi részére is átterjedt erőszakban eddig 95 ember vesztette életét és 758-an sebesültek meg. Hírügynökségi jelentések szerint csak Kairóban több mint 120-an haltak meg.
2013.08.14 16:48MTISzükségállapotot hirdetett helyi idő szerint szerda délután négy órától az ideiglenes egyiptomi elnökség, miközben országszerte véres összecsapások robbantak ki a rendőrség és a hivatalából a hadsereg által eltávolított Mohamed Murszi volt államfő hívei között.
Adli Manszúr ideiglenes államfő hivatalának közleménye szerint a szükségállapot egy hónapig fog tartani. Az elnökség arra utasította a hadsereget, hogy segítse a belügyminisztériumot a közrend helyreállításában.
A lépést Manszúr azzal indokolta, hogy "szélsőséges csoportok szabotázsakciói miatt veszélybe került a közrend".
Az újabb összecsapások azután törtek ki, hogy a rendőrség szerda reggel megkezdte azon két kairói tér kiürítését, ahol Murszi hívei ülősztrájkot folytattak.
Az egészségügyi minisztérium legfrissebb hivatalos adatai szerint az ország többi részére is átterjedt erőszakban eddig 95 ember vesztette életét és 758-an sebesültek meg. Hírügynökségi jelentések szerint csak Kairóban több mint 200-an haltak meg, míg Murszi pártja, a Muzulmán Testvériség több mint 2000 halottról beszélt.
Az áldozatok között van a Muzulmán Testvériség egyik vezetőjének 17 éves lánya, a brit Sky News televízió egy 61 éves operatőre, valamint több helyi újságíró is.
A Twitteren terjedő szemtanúi beszámolók szerint a rendőrök éles lőszerrel oszlatnak és fegyvertelen embereket gyilkolnak meg a mecset környékén, de egyes jelentések szerint a tüntetők között is sok a fegyveres. A Reuters tudósítója által egy, az eseményekhez közeli halottasházban látott elhunytak többsége - köztük egy 12 éves fiú - fejlövéstől vesztette életét.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, valamint több térségbeli és európai állam - köztük Németország, Franciaország, Olaszország, Jordánia és Törökország - is az erőszak mielőbbi beszüntetésére szólította fel a feleket. Abdullah Gül török elnök egyenesen arról beszélt egy szerdai sajtótájékoztatón, hogy az események könnyen egy, a szíriaihoz hasonló polgárháború kialakulásához vezethetnek.
A Muzulmán Testvériség eközben arra szólította fel híveit, hogy vonuljanak utcára, és csatlakozzanak a rendőrség által ostrom alá vett helyszíneken tartózkodó tüntetőkhöz. Az iszlamista szervezet mészárlásnak nevezte a szerdán történteket.
A rendőrségi akció során a tüntetők két tábora közül a kisebbiket a kairói an-Nahda téren, Gíza városrészben a délelőtt folyamán teljesen kiürítették, de a másik helyszínen, a Rabaa el-Adavíja mecsetnél Naszrvárosban délután helyszíni beszámolók szerint még háborús állapotok uralkodtak. Jelentések szerint a tüntetők szembeszálltak a biztonsági erőkkel, és a rendőri erőszak ellenére sem hajlandók feladni úttorlaszaikat.
A Murszi elnök július 3-i elmozdítása után megalakult átmeneti kormány a múlt héten hatalmazta fel a rendőrséget, hogy számolja föl a két tábort, ahol alkalmanként összesen több ezer tiltakozó gyűlt össze. A hatóságok korábban többször figyelmeztették Murszi híveit, hogy hagyjanak fel az ülősztrájkkal, mielőtt szerdán buldózerekkel, páncélozott járművekkel és könnygáz bevetésével kezdték meg felszámolni a tüntetést.
A nap folyamán az ország többi régiójában is összecsapások alakultak ki Murszi hívei és a biztonsági erők között. A Nílus deltájában és az ország északi partvidékén több tucat ember vesztette életét hírügynökségi jelentések szerint, a tüntetők középületeket és három kopt templomot is megtámadtak.
Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, a fővárosban sok helyen bezártak a boltok, a bankfiókok, sőt még a gízai piramisokat is lezárták a látogatók elől.
Kapcsolódó írások:
- Több tucat tüntető halt meg a rendőrségi akció során
- Rendőrökkel csaptak össze, templomokat támadtak meg az iszlamista tüntetők
- Az egyik iszlamisták által elfoglalt tér kiürítése befejeződött
- A Muzulmán Testvériség szerint "mészárlást" hajtott végre az egyiptomi rendőrség
- Egyiptomi rendőrségi akció: legalább egy halott, sok sebesült
- Az egyiptomi rendőrség felszámolja az iszlamista tüntetők sátortáborát
- Egyiptom - Összecsapások Kairóban