Elhúzódhat
Mediaset-per: Berlusconi ügyvédje nagyon várja az ítéletet
Kissé elhúzódhat az olasz semmítőszék döntése a Silvio Berlusconit érintő Mediaset-perben, bár az ítéletet az olasz közvélemény, a sajtó és a politika is nagyon várja.
2013.07.30 22:18MTI
A semmítőszék kedden megkezdte a tárgyalást a Mediaset-perben, amelyben Berlusconit adócsalásért első- és másodfokon négy év börtönre ítélték, valamint öt évre eltiltották a közhivataloktól.
Antonio Mura helyettes államügyész a semmítőszék ülésén azt hangsúlyozta, hogy a per ez idáig a jogi előírások szerint zajlott. Mura hozzátette, hogy a "politikai szenvedélyeket" úgymond a bíróság épületén kívül kell hagyni. A Berlusconi védelmét ellátó Franco Coppi újságíróknak azt nyilatkozta, hogy nem kéri az ítélet szeptemberre való elhalasztását.
Coppi elmondta, hogy a semmítőszék döntését szerdára-csütörtökre várja. A semmítőszéknek a római Angyalvár melletti épületét biztonsági gyűrű veszi körbe az ítélet után várható tüntetések miatt. Egyelőre azonban csak az olasz és a külföldi újságírók tömege van jelen. A SkyTg24 olasz hírtelevízió vihar előtti csendről számolt be.
Amennyiben a semmítőszék döntésével elítéli Berlusconit, ez a balközép Demokrata Párt (PD) és a jobbközép Szabadság Népe (PdL) koalíciós kormányának a végét jelenthetné. A politikusok nyugalomra intettek: Enrico Letta miniszterelnök még hétfői athéni tárgyalásai alatt is azt hangsúlyozta, hogy az olasz belpolitikai helyzet stabil, a semmítőszék ítélete után "sem tartok politikai földrengéstől".
"Berlusconi arról biztosított, hogy a semmítőszék döntése, akármi is legyen, nem fogja befolyásolni a kormány sorsát" - hangoztatta Elisabetta Alberta Casellati PdL-szenátor. Marcello dell'Utri PdL-politikus, aki 1994-ben Berlusconival együtt alapította meg a Forza Italia pártot, kijelentette, hogy Berlusconi számára kedvezőtlen ítélet esetén sem fogja elhagyni Itáliát. Dell'Utri Bettino Craxi egykori szocialista kormányfőre utalt, aki 1994-ben Tunéziába menekült, mivel illegális pártfinanszírozás miatt letartóztatás fenyegette.
"Ha Berlusconit elítélik, és a PdL parlamenti tagjai lemondanak és az utcára vonulnak, akkor a nagykoalíciós kormány borul" - nyilatkozta Paolo Gentiloni PD-politikus. Az olasz utcákon, presszókban a semmítőszék várható ítéletét találgatják. Még fogadások is köttetnek arról, hogy a harmadfokú bíróság megerősíti-e a másodfokú ítéletet, vagy azt semmisnek kimondva felmenti Berlusconit, illetve újabb másodfokú tárgyalást rendel el.