Szíria
Katar dollármilliárdokkal támogatta a szíriai felkelőket
A szíriai konfliktus két évvel ezelőtti kezdete óta Katar minden más országnál több pénzzel, eddig már mintegy 3 milliárd dollárral támogatta a fegyveres ellenzéket.
2013.05.17 18:13MTI
Több tucatnyi, Szíriában és külföldön élő ellenzéki, illetve regionális és nyugati tisztségviselő erősítette meg a Financial Times (FT) című brit gazdasági napilapnak a Perzsa-öböl menti miniállam szíriai konfliktusban betöltött központi szerepét. Egyes források szerint a földgázban gazdag Katar a szíriai politikai menekültek és családjuk számára éves szinten mintegy 50 ezer dollárt fizetett, s ezenkívül bőséges humanitárius segélyt is nyújtott.
A katari kormányhoz közel álló tisztségviselők úgy vélik, hogy Doha eddig 3 milliárd dollárt költött a közel-keleti országra, a lázadók és diplomáciai források viszont legfeljebb egymilliárd dollárra becsülik ezt az összeget.
A világ harmadik legnagyobb földgázkészletével rendelkező Katar a szíriai konfliktusba való beavatkozással egyrészt globális elismerésre tör, másrészt a régió meghatározó szereplője óhajt lenni. Ez utóbbi erőfeszítése már a 2011-es líbiai konfliktussal kapcsolatban is megmutatkozott, amikor a Moammer Kadhafi volt diktátor ellen harcoló felkelők oldalára állt - emlékeztetett a brit újság.
A fegyverszállítások útját nyomon követő Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint 2012. április és idén március között az emírség látta el a legtöbb fegyverrel Szíriát.
Katar régióbeli riválisai - köztük Szaúd-Arábia - szerint az emírség nem csinál mást, mint megvásárolja jövőbeli befolyását a térségben. Úgy tűnik, a versenybe már beszállt Rijád is, amely a felkelők korábbi visszafogott támogatása után az utóbbi időben igyekszik nagyobb befolyást nyerni a szíriai konfliktusra - írta a gazdasági lap.
Kapcsolódó írások:
- Szíria: bizonyítékok vannak a biztonsági szolgálatok kínzásaira
- Határozatban ítélte el a szíriai rendszert az ENSZ
- Videó: a világot sokkolta a katona szívét kivágó és megevő szíriai
- A szíriai titkosszolgálat áll a reyhanli merénylet hátterében?
- Szíria új, korszerű fegyverekkel látja el a Hezbollahot
- A szíriai hadsereg elfoglalt egy fontos déli várost
- Szíria: amerikai törvénytervezet a felkelők felfegyverzéséről
- Putyin felhívta Netanjahut a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt
- Katarba utazik az afgán elnök
- Katar megkétszerezi az Egyiptomnak nyújtott pénzügyi segélyt