Nem öngyilkos merénylet, inkább "pech"
Robbantott, majd robbant az iráni férfi Bangkokban
A thaiföldi kormány szóvivője közölte: egy iráni férfi robbanószerkezetet hozott működésbe kedden a thaiföldi fővárosban, s nem sokkal később súlyosan megsebesült, mert menekülés közben felrobbant a kezében egy másik bomba.
2012.02.14 14:22MTIAz illetőnél talált útlevél szerint a férfi Szaeid Moradi iráni állampolgár. Előzőleg, a lakásban, ahol ő és két másik férfi élt, robbanás történt, ezért a rendőrség a lakók nyomába eredt.
Moradi menekülés közben egy taxi elé hajított egy robbanószerkezetet, mert az nem állt meg az intésére. A jármű sofőrje könnyebben megsérült. A férfi ezután az őt letartóztatni akaró rendőrökre dobott gránátot, de az túl korán robbant fel, és leszakította az illető egyik lábát.
A robbanások a város diplomáciai negyedétől távol történtek. A rendőrség átkutatta Szaeid Moradi bérelt lakását, s robbanószert talált benne. Később egy szóvivő közölte, hogy figyelmeztetést kaptak olyan helyszíneken készülő merényletekről, ahol sok turista fordul meg, de pontosabb részleteket nem tudtak meg.
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter a hír hallatán kijelentette: "a Bangkokban megkísérelt terrorista támadás ismét bebizonyította, hogy Irán és megbízottjai terrorhoz folyamodnak". "Irán és a (libanoni) Hezbollah veszélybe sodorja a térség és a világ stabilitását" - mondta. A zsidó állam kormánya az előző nap is Iránt tette felelőssé egy izraeli diplomaták elleni újdelhi merényletért és egy Tbilisziben megkísérelt támadásért.
Barak vasárnap maga is Bangkokban járt.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


