Megújul a vörösök csapata
Átszervezések és új arcok a Ferrari-nál
A Ferrari bejelentette, hogy szinte teljesen átszervezi, kicseréli szerelő és mérnöki gárdáját a 2009-es szezonra.
2008.12.23 11:31f1-live.huEz a hír kissé érdekes, mert a marenellói istálló idén begyűjtötte a gyártók világbajnoki címét. Ennek ellenére változások lesznek, nyilvánvalóan a nagyobb sikerek érdekében. A Toro Rosso-nál dolgozó szakember, Massimo Rivola a Ferrari-hoz igazol.
A csapat vezetője, Stefano Domenicali erősítette meg hivatalosan is a változásokat. „Átszervezések lesznek, egyes részlegeket összevonunk, némelyik megszűnik. Mario Almondo a Gestione Industriale (utcai autók) részlegén fog dolgozni.”- mondta Domenicali a Gazzetta dello Sport-nak.
„Massimo Rivola, aki korábban a Toro Rosso-nál dolgozott a sporttevékenységeinket és a logisztikát fogja felügyelni, szervezni.”- folytatta a sort Domenicali.
„Továbbá lesz pár változtatás a pályákon is. A következőkben is Luca Baldisserri és a Andrea Stella vezeti majd a pályán a szervezkedést, ők fogják irányítani a mérnököket, illetve a tesztcsapatot is.”
„Diego Ioverno lesz a felelős a teendők összeszervezéséért, egybehangolásáért Mick Ainsley-Cowlinshaw-val közösen. Lesz egy emberünk, aki kifejezetten a KERS rendszerért fog felelni, ez pedig nem más, mint Thierry Baritaud.”- zárta le a változások sorát Domenicali.