Csökkenének a szélütések az étcsokival?
Kevesebb szívroham lenne, ha mindenki megenné a kis csokiját
Ausztrál kutatók matematikai számításokkal modellezték az érvédő hatást, amelyet tíz éven át tartó napi rendszerességű étcsokoládé-fogyasztás eredményezhet.
2012.06.01 20:20MTIA hosszú távú egészségügyi hatást 2013, metabolikus szindrómával élő ember mért egészségügyi adataiból kiindulva egy matematikai modell segítségével jósolták meg a melbourne-i Monash Egyetem kutatói Christopher Reid vezetésével.

Megállapították, hogy tíz év leforgása alatt 10 ezer emberre vonatkoztatva 70-nel lenne kevesebb a nem halálos és 15-tel a halálos szívrohamok és szélütések száma, ha minden egyes ember minden nap megenné a kis adag minél sötétebb étcsokit.
A British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóirat legfrissebb számában ismertetett tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy az egészségvédő hatáshoz legalább 60-70 százalékos kakaótartalmú csokoládé szükséges.
A tej- és a fehér csokoládét nem találták védő hatásúnak, vélhetően jóval alacsonyabb antioxidáns-tartalma miatt.
Más szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a rendszeres csokievésnek - még akkor is, ha magas kakaótartalmú típusról van szó - káros következményei is lehetnek, mert felesleges cukrot és kalóriát is bejuttat az egyébként is túlsúlyos és csökkent glükóztoleranciájú emberek szervezetébe.
Kapcsolódó írások:
- Hoppá! Az étcsoki annyit tesz, mint a jogging?
- Csináljuk keményen! Tovább élünk...?
- Egy kocka elég - amit eddig hittünk az étcsokiról, nem igaz?
- Ilyen is van: Étcsokival tarkított, könnyű diéta!
- Az étcsokoládé enyhíti a krónikus fáradtság szindróma tüneteit
- Lehetséges? - Fogyjon étcsokoládéval!
- Oldja a stresszt az étcsokoládé!