Letelt a kegyelmi időszak
MOK elnöke: megint a rövidet húzta az egészségügy
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint letelt az új kormánynak járó kegyelmi időszak.
2011.01.03 07:40Magyar NemzetÉger István a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott: az elmúlt hónapokban sokkal több és komolyabb környezetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben.
Éger István a hétfői lapban megjelent interjúban azt mondta, nem érzékelik a döntéshozóknál a fogékonyságot a problémák megoldására. Véleménye szerint az újonnan kialakított kormányzati struktúra és a hatáskörök újradefiniálása nem kedvezett az egészségügyi ágazatnak.
A MOK elnöke beszélt arról is: nem támogatja azt a - Magyar Rezidens Szövetség által az egészségügyi államtitkársággal egyetértésben indított - kezdeményezést, mely szerint kapjanak dupla fizetést azok, akik zöld kereszttel jelzik, hogy nem fogadnak el hálapénzt. Úgy látja ugyanis, hogy ez a felvetés szerencsétlen, megosztó és dehonesztáló.
Kapcsolódó írások:
- Mikola: a bábáknak integrálódniuk kell az egészségügyi rendszerbe
- Béremelést sürget az egészségügyben a Jobbik
- MSZP: nem teljesülnek a Fidesz egészségügyi ígéretei
- FAKOOSZ: A kormány nem menti meg az egészségügyet
- Íme a vadiúj egészségügyi-javaslatcsomag!
- "Padlássöprés" során találtak pénzt az egészségügynek