Fideszes ászt pakolnak az adópakliba
Vida Ildikó az APEH elnöke
Vida Ildikót nevezte ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
2010.06.28 11:36MTIMatolcsy György hétfőn visszavonta Szikora János APEH elnök megbízatását, részben azért, mert jogszerűtlenül avatkozott bele a kiemelt adózók igazgatóságának hatáskörébe, ezen belül a Malév köztartozása behajtásának felfüggesztésébe.
A kinevezésről kiadott közlemény emlékeztet arra, hogy Vida Ildikó 1999 és 2002 között már irányította az APEH-et, ezt megelőzően 1998 és 1999 között elnök-helyettesként dolgozott az adóhivatalnál. Vida Ildikó vezetése alatt többek között megerősítették a hatóság adónyomozati tevékenységét, valamint jelentősen korszerűsítették az APEH informatikai rendszerét. Az adóhatóság EU-csatlakozásra történő felkészítése is Vida Ildikó vezetése alatt kezdődött meg - írja közleményében az NGM. A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken közölte, hogy lezárult a nemzetgazdasági miniszter által az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál (APEH) a Malév egy korábbi köztartozása miatt indított vizsgálat. A nemzetgazdasági miniszter azért indított vizsgálatot, hogy kiderüljön: az APEH elnöke jogszerűen állíttatta-e le a Malév köztartozásának behajtását. Matolcsy György a vizsgálat eredményei miatt hétfő kora reggelre magához rendelte az APEH elnökét, Szikora Jánost, hogy ismertesse vele a még június 18-án elrendelt vizsgálat megállapításait.
A nemzetgazdasági miniszter a további lépésekről az APEH elnökének meghallgatása után dönt - állt a pénteki közleményben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői tájékoztatása szerint a vizsgálat megállapította: azzal, hogy az APEH elnöke leállíttatta a Malév köztartozásának behajtását, sérültek azok az alapelvek, amelyek szerint az adóhatóság a törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit, valamint hogy az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül köteles eljárni.
A vizsgálat megállapította azt is, hogy az elnök intézkedése nyomán jogellenes állapot következett be, hiszen kvázi szüneteltették a végrehajtást.
Kapcsolódó írások:
- Matolcsy menesztette az APEH elnökét
- Matolcsy György magához rendelte az APEH elnökét
- Matolcsy: az EU vezetése nem engedett a 3,8 százalékos hiánycélból
- Vizsgálatot indított a nemzetgazdasági miniszter az APEH elnökével szemben
- Vizsgálat indul az APEH elnökével szemben
- Matolcsy: a gazdaság helyzete még romlik
- Matolcsy lenyomná a bürokráciát - fenntartható deficitcél kell