Hajléktalanok
Megtiltható az utcán élés egyes közterületeken
Néhány nap múlva szabálysértésnek minősül majd az utcán élés a világörökségi területeken, az önkormányzatoknak pedig ismét lehetőségük lesz arra, hogy további közterületeket jelöljenek ki, ahol jogellenes az életvitelszerű tartózkodás, vagyis hogy hajléktalanok éljenek ott.
2013.09.30 19:53MTI
A szabálysértési törvény erről szóló módosítását Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére az Országgyűlés hétfőn fogadta el 240 igen szavazattal, 45 ellenében, 37 tartózkodás mellett.
Az Alkotmánybíróság tavaly novemberben alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását. Idén márciusban azonban a parlament a negyedik alaptörvény-módosítással engedélyt adott arra, hogy törvény vagy önkormányzati rendelet jogellenessé minősíthesse az utcán élést.
Kapcsolódó írások:
- Közterületi wifi indult Hűvösvölgyben is
- "Tiltott" közterületek - nem a hajléktalanság büntetése a cél
- A módosító indítványok értékelésével folytatódik az 5. alkotmánymódosítás tárgyalása
- Az önkormányzatoknak augusztus 1-ig kell bejelenteniük közterületeiket
- A dohányzás teljes közterületi tiltásáért indulhat népszavazási kezdeményezés