Ügyelni kell a rendszeres jelenlétre
MSZP és Fidesz-KDNP: nagyobb fegyelemmel vesz részt a parlamenti munkában
Az önállóan kormányzó MSZP és az ellenzéki frakciószövetség, a Fidesz-KDNP egyaránt úgy látja, az eddiginél nagyobb frakciófegyelemre lesz szükség a parlamenti szavazásokon való jelenlét tekintetében.
2008.05.03 08:00MTIValóban nagyobb fegyelmezettségre van szükség a frakcióban, de elegendő a 2002 és 2006 közötti ciklusban megalkotott szigorú frakciószabályzat - mondta Varju László, az MSZP frakcióigazgatója az MTI érdeklődésére. Az előző parlamenti ciklusban 198 fős volt az MSZP és az SZDSZ koalíciós többsége, jelenleg 190 fős a szocialista frakció, négy tartósan beteg képviselővel.
A frakcióvezető-helyettes arra a kérdésre, tervezik-e szigorúbban szankcionálni a hiányzásokat, elmondta, "annál szigorúbban nem lehet, mint, ahogy most". Szerinte ügyelni kell a rendszeres jelenlétre, és a korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítani az interpellációknál való megjelenésre, amit eddig nem ellenőriztek olyan szigorúan. Varju László úgy vélte, hogy képviselőik jóval kevesebb nemzetközi kötelezettségnek tudnak majd eleget tenni, a kormánynak is nagyobb figyelmet kell fordítania arra, hogy ne hétfőre szervezze a programokat.
Arról is beszélt, hogy tervezik a raportőri rendszer frakciószabályzatba történő bevezetését, és szeretnék azt is elérni, hogy a képviselőcsoport ülése alatt ne legyenek bizottsági ülések. Raportőri rendszerben készítette elő az MSZP-frakció az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslatot; a raportőri csoportban a frakció különböző munkacsoportjainak egy-egy képviselője vett részt. A társadalmi párbeszéd erősítése kapcsán Varju László saját véleményét ismertetve azt mondta, kihelyezett frakcióülésekkel, nyilvános munkacsoporti ülésekkel lehetne hatékonyabbá tenni a törvényelőkészítést.
A Fidesz-frakcióban május 1-től szigorúbban alkalmazzák majd a képviselői hiányzásokra vonatkozó szabályokat, a "kritikus szavazásoktól" távolmaradó képviselőkre 50 ezer forintos pénzbüntetést is kiszabhatnak. Erről Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója beszélt korábban. Mint mondta, eddig is az volt a gyakorlat, hogy ha egy frakció nem igazolta az Országgyűlés Hivatala felé képviselője távolmaradását egy-egy szavazásról, és a képviselő az adott hónapban a szavazások több mint egyharmadáról igazolatlanul hiányzott, akkor arányosan levontak a fizetéséből. Ezzel akár tiszteletdíjának kétharmadát is elvesztheti egy képviselő - tette hozzá.
Mint mondta, a másik szankció, hogy "kritikus szavazások" esetén a távolmaradó képviselőkre a frakció 50 ezer forintos pénzbüntetést szabhat ki, amelyet közérdekű célokra ajánlanak fel. Répássy Róbert közölte: a Fidesz-frakció arról döntött, hogy május 1-je után szigorúan be kell tartani ezeket a távolmaradási szabályokat.
"Rajtunk ne múljon az, hogy a parlamenti többség hogyan alakul" - jegyezte meg a politikus, aki szerint a jövőben a relatív többség, amely az ülésteremben jelen lévők többségét jelenti, nem lesz az MSZP számára menekülési út, hanem minden törvénynél biztosítania kell az abszolút többséget, amennyiben a törvényjavaslatait át akarja vinni.
Kapcsolódó írások:
- Herényi Károly szerint Gyurcsánynak bizalmi szavazást kellene kezdeményeznie
- Fodor Gábor tévedésből szavazott igennel, és elnézést kér
- Az MSZP-frakció támogatja a jelöltek megválasztását
- A Fidesz tartózkodni fog a népszavazási kérdések szavazásánál
- Frakcióülést tart az egészség-biztosítási törvényről az MSZP
- Megerősítette Gyurcsány Ferencet az MSZP-frakció
- A kisebbségi kormányzásról egyeztetnek az MSZP frakcióülésén