Politikai örökségük részeként kezelik
Az MSZP példaképként tekint Károlyi Mihályra
Az MSZP példaértékűnek tartja Károlyi Mihály demokratikus elkötelezettségét, amiért politikai örökségének részeként tekint az első magyar köztársaság vezetőjére.
2011.11.16 17:42MTIMesterházy Attila, a szocialisták elnök-frakcióvezetője közleményében úgy fogalmaz, a 93 évvel ezelőtt ezen a napon kikiáltott Magyar Köztársaság "békét, szabadságot, az új Magyarországot, a magyar nép évszázados álmának beteljesülését jelentette".
Az ellenzéki politikus szerint Károlyi Mihály neve Magyarország demokratikus átalakulásával forrt egybe, - mint fogalmaz - "európai mintájú és léptékű volt a köztársaság megalakítása Magyarországon".
Mesterházy Attila a Nemzeti Tanács által elfogadott jogszabályok közül külön kiemeli a választójogi törvény módosítását, amivel minden 21 éven felüli férfi és 24 éven felüli nő szavazati jogot kapott.
Az MSZP elnöke emellett megjegyzi, hogy noha az első világháború következtében összeomlott az ország gazdasága, tömegessé vált a nyomor és infláció uralkodott, mégis az első köztársaságban olyan szociális reformokat vezettek be, mint a munkanélküli segély, az adóhátralék elengedése, a 14 éven aluli gyermekek foglalkoztatásának betiltása, továbbá béremelést hajtottak végre, a leszerelt katonáknak jelképes végkielégítést adtak, és tervezték a nyolc órás munkanap bevezetését és a társadalombiztosítás kiterjesztését.