Elszámoltak a 70 milliós támogatással

Gyanús volt, de nem történt sikkasztás az agrárcentrumban

Budai Gyula szerint megfelelően használta fel az állami költségvetésből rendelkezésére bocsátott támogatást a Debreceni Egyetem agrárcentruma.

2011.07.05 07:31MTI

Az elszámoltatási kormánybiztos erről levélben tájékoztatta Nagy János centrumelnököt, miután az ügyben befejezte a vizsgálatot.
   
Budai Gyula 2010. októberében miniszterelnöki megbízottként - Papcsák Ferenc akkori elszámoltatási kormánybiztos kezdeményezésére - indított adóhatósági és számvevőszéki vizsgálatot a debreceni agrárcentrum támogatásával kapcsolatban, mivel szerinte "a centrum támogatásáról szóló dokumentumok valóságtartalma megkérdőjelezhető". Ezért kilátásba helyezte, hogy az iratok áttanulmányozása után büntetőfeljelentést is tesz sikkasztás miatt.
   
Közleményében Budai Gyula emlékeztetett: a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egy 2008. júniusi megállapodás alapján a Magyar Államkincstáron keresztül történő előirányzat-átcsoportosítással 70 millió forintot adott át az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának támogatására, egy oktatási és továbbképzési központ létrehozására.
   
A szerződést az FVM részéről Máhr András államtitkár, illetve Nagy János, a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának elnöke írta alá, aki egyúttal 2009. január 1-től a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) Vagyongazdálkodási Tanácsának elnöke volt.
   
A debreceni agrárcentrum akkor azt közölte: ők elszámoltak a 70 millió forintos támogatás felhasználásáról.
   
Budai Gyulának a most Nagy Jánoshoz írt levele szerint vizsgálatot folytatott le a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma között "regionális együttműködés szakemberképzés céljából Kelet-Közép-Európa térségében oktatási és továbbképzési központ létrehozása" témában kötött támogatási megállapodás alapján felhasznált pénzek vonatkozásában.
   
A vizsgálat során a kormánybiztos a támogatással kapcsolatos iratokat kért és kapott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárságától, s a vizsgálat lefolytatására felkérte a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, valamint az Állami Számvevőszéket.
   
Budai Gyula a rendelkezésére álló dokumentumok átvizsgálása után megállapította, hogy "a vizsgálat alá vont Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma részére az állami költségvetésből rendelkezésre bocsátott támogatás a támogatási szerződés rendelkezései szerint, valamint az irányadó jogszabályoknak megfelelően került felhasználásra".

Mindezek alapján "további kormánybiztosi intézkedések megtételét nem látom indokoltnak" - zárul Budai Gyula levele.
   
"A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma örömmel fogadta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos levelét, melyben tájékoztatta az agrárcentrumot, hogy lezárta vizsgálatát" - reagált Nagy János, az időközben agrár- és gazdaságtudományi centrum névre változott szervezet elnöke a vizsgálat lezárására.

A centrumelnök kifejtette: az iratok, a beszámolók és a NAV vizsgálata alapján tisztázódott, hogy a centrum a rendelkezésére bocsátott 70 millió forintos támogatást a támogatási szerződés és az irányadó jogszabályok szerint használta fel, amely összhangban van és megerősíti a centrum által korábban kiadott közleményben foglaltakat.
   
Az agrárcentrum a Közép-Kelet-Európai térségben egyedülálló szakemberképzés céljából indított regionális együttműködési programot tovább folytatja, és bízik annak sikerében. A tervek szerint ez év őszén ünnepélyes keretek között kerül átadásra az Európai Uniós forrásból támogatott új központ, amely helyet ad a határon túli együttműködési programok megvalósításának - ismertette Nagy János.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.