Jó ügyért vetkőzött a Mamagésa és az énekesnő
Soma és Falusi Mariann felfedte meztelen testét!
Először nemet mondott a felkérésre a jazz énekesnő - Még olyasmiért sem vetkőzik, ami a szívügye, mondta. Soma véleménye azonban megváltozott, mikor meglátta a többiekről készült képeket. Akárcsak a Pa-dö-dő sztárjáé.
2009.12.10 10:30Fotó: redlemonSoma és Falusi Mariann a rasszizmus elleni harchoz csatlakozott - méghozzá anyaszült meztelenül. Aktképeikkel - melyek a legintimebb részeiket takarják - arra hívják fel a figyelmet, hogy megengedhetetlen a faji megkülönböztetés.
Somának szívügye a dolog - legifjabb testvére félcigány, mivel édesanyja második férje roma. A Hot! magazinban elmondta: testvérét már az első iskolai napján kiközösítették. Nem akartak mellé ülni, mert roma.
Aggasztónak tartja, hogy ha az emberek gyűlölik egymást, a gyerekeiket is ebben a szellemben nevelik. Somát is érték bántások fiatalabb korában, sokszor a haja miatt gúnyolták. Húszéves korára ez benne úgy csapódott le, hogy kifejezetten szerette provokálni az embereket - mondta el a Hot! magazinban.
Manapság a jazz énekesnő a cigánytábor önkénteseként is tevékenykedik. Verseket tanít a gyerekeknek, énekel nekik - mint mondja, ők pedig egész nap a haját fogdossák. Úgy véli, mióta foglalkozik velük, van előttük más példa is, mint amit eddigi életükben láttak - nem csupán a szegénység és a kirekesztettség - vélte a Hot!-ban az énekesnő.
Vannak, akik már riporterek, kameramanok akarnak lenni, és nem csak azt látják, hogy egy húszéves lánynak szükségszerűen négy-öt gyermeke van.
Soma a Hot! magazinban elárulta, azért meztelenül pózoltak a jó ügy érdekében, mert manapság a legdirektebb figyelemfelkeltés a ruha nélküli nő.
Falusi Mariann is érték támadások külseje miatt. Előfordult, hogy valaki az autóból kikiabálva tett megjegyzést a testére vagy a színes hajára.
Szerinte akik a külső miatt bántanak mást, bele se gondolnak, milyen rossz dolog a gyűlölet. Sajnálatos, hogy veszik egyesek a bátorságot ahhoz, hogy mást bántsanak külseje okán. Magyarországon sajnos sokkal gyakrabban fordul elő ilyesmi, mint külföldön - vélekedett a Hot! magazinban a Pa-dö-dő sztárja.
Mariannt nem érdekelte, hogy ruhában vagy anélkül fotózzák. Végül Marilyn Monroe képével örökítették meg. Ő is ízig-vérig nőnek érzi magát, csak más formában. Ez az üzenete a párosításnak: a szépség, a jóság nagyon sokféle lehet - mondta a Hot! magazinban az énekesnő.
Tudja meg Falusi Mariann hálószobatitkát!